Házasság

„Végre sikerült megmenteni a házasságunkat – aztán a férjem szeretője bejelentette, hogy terhes”

B.

Létrehozva: 2024.09.13.

A férj beismerte, hogy beleszeretett egy másik nőbe, és a dolgok kicsúsztak az irányítása alól.

Egy nő nem hitte volna, hogy a dolgok még rosszabbra fordulhatnak, amikor megtudta, hogy a férjem megcsalja őt, de aztán a férfi szeretője bejelentette, hogy terhes.

terhes nő, várandósság, babavárás
A férfi szeretője bejelentette, hogy terhes (Képünk illusztráció) Fotó: Unsplash.com

Most az élet, amit közösen építettünk, romokban hever, és fogalmam sincs, merre tovább

 – fogalmazott a 42 éves nő, aki 15 évig élt házasságban a férjével. Van egy hétéves lányuk és egy tizenkét éves fiuk.

A házasságunk alatt soha nem adott okot arra, hogy ne bízzak benne. Szóval, amikor sokáig kezdett dolgozni, és sűrűbben járt üzleti útra, a szemem sem rebbent. Aztán egy nap telefonhívást kaptam az egyik legjobb barátomtól, hogy látta őt egy másik nővel. Nem akartam elhinni, de amikor szembesítettem vele, csak hallgatott. A tekintetéből azonnal tudtam, hogy ez igaz

 – emlékezett vissza a pillanatra a megcsalt családanya. Férje beismerte, hogy beleszeretett egy másik nőbe, és a dolgok kicsúsztak az irányítása alól.

Miután órákig könyörgött a bocsánatomért, úgy döntöttem, adok neki egy második esélyt. Hónapokig dolgoztunk a kapcsolatunkon, mígnem egy napon kopogtattak az ajtónkon. A szeretője volt az, és láthatóan terhes volt. A szívem összeszorult, mert pontosan tudtam, mit jelent ez

 – idézi a The Sun a nő szavait, aki nem tudja, most mitévő legyen. Ezzel kapcsolatban kért tanácsot.

A férjed megbántott és elárult, és most a tettei örökre megváltoztatják az életedet. Nyílt és őszinte beszélgetést kell folytatnotok, hogy megoldjátok a problémáitokat. Együtt helyrehoztátok a kapcsolatotokat, és foglalkoztatok azzal. Most el kell döntened, hogy felül tudsz-e kerekedni ezen a híren

 – kapott tanácsot a megcsalt nő.

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek