Gázolás

Megnézte bátyja meccsét, majd cipőcsere közben meghalt egy 7 éves fiú

B. V.

Létrehozva: 2024.09.10.

A fiatal olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy az életét már nem lehetett megmenteni.

Tragikus körülmények között vesztette életét egy hétéves, miután egy autós halálra gázolta őt. Alfie Tollett balesete nem sokkal azok után következett be, hogy az iskolás épp a bátyja rögbi meccsét nézte egy helyi klubban, Plymouthban. Az ügyész szerint a fiatal épp a cipőjét igazította, amikor egy sofőr egy másik kocsinak nyomta őt. A bírósági dokumentumok szerint a tettesnek elektromos autója volt, amin rossz gombot nyomott meg, így az "nekiugrott" egy másik járműnek, ami mellett Alfie állt. 

Alfie Tolett
Alfie súlyos mellkasi sérüléseket szerzett. Fotó: GoFundMe

A Jaguar Land Rover I-Pace típusú autó tulajdonosa tolatni akart, ám automata váltóját véletlenül vezetői üzemmódba tette, emiatt a kocsi előre lódult. 

Alfie a család kocsijának hátuljánál volt, épp cipőt cserélt, miután megnézte testvére rögbi meccsét. A tettes járművével ekkor az ő kocsijük mögé állt és megpróbált parkolni elektromos járművével, ami végül nekiment a másiknak, így összenyomva Alfie-t a két kocsi közé.

 - olvasható a halottkémi jelentésben, ami kiemelte, habár a hétévest kórházba szállították, az életét már nem lehetett megmenteni, miután rendkívül súlyos mellkasi sérüléseket szerzett. A balesetet követő egy órában már halottnak nyilvánították. S habár az 55 éves férfit letartóztatták közúti veszélyeztetés miatt, vádat végül nem emeltek ellene mondván a fiatal természetes halált halt a gázolást követően, írja az UNILAD.

Alfia családja közleményben búcsúzott az iskolástól: 

A mi Alfie-nk nem csak egy fiú és testvér volt, de unoka, unokatestvér, unokaöccs és barát sokaknak. Egy nagyon vicces, huncut, szeretnivaló kisfiú. A szívünk teljesen összetört. Nem értjük, miért történt ez velünk.

 - jelentették ki, majd soraikat így zárták:

Szállj magasan kisbabánk. Köszönjük életünk legjobb hét évét veled.

 

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek