Árvíz

Orbán Viktor: Most jön a neheze. De felkészültünk, meg fogjuk csinálni! - Videó

K. C.

Létrehozva: 2024.09.15.

Orbán Viktor is személyesen intézkedett az árvízvédelemről.

Nehéz lesz, de meg fogjuk csinálni - mondta a miniszterelnök a kialakuló árvízhelyzet megoldásával kapcsolatban vasárnap, a Facebook-oldalán közzétett videóban.

ORBÁN Viktor
Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

- Budapest, Római-part, ahol most állok, egy nap múlva már járhatatlan terület lesz. A várható, érkező nagy víztömeg holnapra már a fejem magasságában áll, rá egy-két napra pedig két méterrel följebb. De a vízügyesek tele vannak önbizalommal, és magabiztosak, mert úgy gondolják, hogy a legmagasabb árszint sem haladja meg az eddig mért legmagasabbat - jelentette ki Orbán Viktor. 

Hozzátette: mint mondták, ahogy az eddigi legmagasabb árszinttel meg tudtunk birkózni, akkor az annál alacsonyabbal is így lesz. 

- Három kritikus szakaszunk van: az egyik a Szigetköz, a másik a Dunakanyar, a harmadik pedig maga Budapest. A műszaki összekötő tiszteket már kirendeltük, ők a munkahelyükön vannak, ők lesznek azok, akik segítenek az önkénteseknek, hogy ne káosz alakuljon ki, hanem értelmes módon rendeződjön össze a sok jóakarat, amivel az emberek segíteni fognak a védekezésben - írta. A miniszterelnök hangsúlyozta: minden szükséges technikai és pénzügyi eszköz rendelkezésre áll. 

- Pintér Sándor felügyeli a katasztrófavédelmet, tehát ő áll a védekezés csúcsán, és biztos vagyok benne, hogy mint eddig minden árvíz esetében, most is jól fogja irányítani a munkát, és hát itt van mögötte a kormány, szükség esetén pedig maga a miniszterelnök is. Nehéz lesz, de meg fogjuk csinálni - mondta végül Orbán Viktor.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek