Videó

„Minimum háromszor fejbe ütött ököllel" – vasúti átjáróban pöccent be a Mercis, mindent felvett a kamera

K. D. R.

Létrehozva: 2024.09.01.

Durva videóval borzolta a kedélyeket minap a Budapesti Autósok oldala. A felvétel augusztus 28-án készült Csomád és Fót között, amin az látszik, hogy egy fekete Mercedes-t vezető sofőr a vasúti átjáró után megáll és elkezdi ütni a mögötte haladó jármű vezetőjét.

A felvételt a bpiautosok.hu egyik olvasója rögzítette fedélzeti kamerájával, a fekete Mercis pechére. A videón az látszik, hogy augusztus 28-án, Csomád és Fót között halad két jármű egymás mögött, majd a vasúti átjáróban a Mercis nagyon lassan halad át a síneken. A mögötte haladó sofőr azonban ezt úgy érezte, hogy megállt az autó, így ledudálta. Itt durranhatott el az agya a Mercisnek, aki áttérve a síneken számon kérte az őt ledudáló sofőrt. 

Egyből szólt a duda, mert a Mercis lassított az átjárónál  Fotó: bpiautosok.hu/YouTube

Számon kérte, majd ököllel ütni kezdte 

Annyira mély lelki nyomot hagyott a Mercedes sofőrjében az őt ért dudaszó, hogy a vasúti átjáró után közvetlenül megállt – pedig állítólag még mögöttük is álltak autók – majd kiszállva a fekete csodajárgányból hátralépett a másik autó sofőrjéhez.

A sofőr megállt, kiszállt, majd szép magyar szavakkal számon kért, ezzel párhuzamosan min. háromszor fejbe ütött, ököllel. Ezután sarkon fordult és tovább haladt. Feljelentést is tettem. Indokolatlannak ítéltem a megállást, mivel az átjáró állapotához képest is min. 40-50-nel használható az

– írta a Budapesti Autósoknak az olvasó. (Azt kevesen tudják, hogy a lakott területen belüli, 30 km/h-s és a lakott területen kívüli 40 km/h-s sebesség korlátozás már megszűnt - a szerk.)  A Mercis pechére azonban mindent felvett a sértett fedélzeti kamerája, ráadásul a saját autójában tükröződik vissza szörnyű tette, ahogy ököllel üti a másik sofőr fejét. 

A Mercis bepöccent a vasúti átjáróban, leblokkolt mindenkit és ütött is  Fotó: bpiautosok.hu / YouTube

Vegyes reakciókat váltott ki a videó

Bár a Mercis reakcióját a többség elítéli, nem mindenki értett egyet a felvételt készítő sofőr reakciójával. Sokak szerint ugyanis az az átjáró valóban rossz állapotban van, nem lehet 40-50-el áthajtani rajta. Sokan úgy vélik ráadásul, hogy nem a Mercis pöccent be először, hanem a mögötte haladó, hiszen ahogy lassított az autóval, máris nyomta a dudát. 

Látszik milyen rossz a vasúti átjáró, dobálja a sín az autókat. Én is kb. így mentem volna át, mert féltem a futóművet. Ő is csak óvatos volt, attól még nincs mentség a reakciójára! A kamerás meg fel se méri a körülményeket, lehetett volna esze neki is, hogy ezért lassít az előtte haladó. Mert egyből megy a dudálás...

– írta az egyik kommentelő a videó alá, akivel többen is egyetértettek miszerint a legtöbb baleset éppen ebből van, a türelmetlenségből. De természetesen semmi sem ad okot arra, hogy fizikálisan bántsuk a másikat, a Mercis viselkedésére pedig nincs mentség. 

 

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek