tragédia

Tragédia rázta meg az országot: 17 emeletet zuhant az állapotos Emma, a babáért még küzdenek az orvosok

Létrehozva: 2024.10.24.

Az anyuka életét már nem lehetett megmenteni.

A fiatal nők túlnyomó többsége nagyon várja, hogy édesanya lehessen. Amikor pedig összejön a baba, a terhesség időszakát áldott időszaknak tekintjük. Ebben az időben csak arra tudunk gondolni, hogy milyen ember cseperedik majd abból a pici életből, akit a szívünk alatt hordunk, és akinek szíve még bennünk dobog. Emma Acko alig várta, hogy végre megszülessen a babája. Már nem volt sok ideje a szülésig, kisbabáját azonban már soha nem fogja látni. 

A kismama nem élte túl a zuhanást

Emma már nagyon várta, hogy végre a karjaiban tarthassa a kisbabáját, sajnos azonban rettenetes tragédia történt. Egy toronyház 17. emeletének erkélyén véletlenül az egyensúlyát vesztette, és kizuhant a magasból. 17 emeletet zuhant a fiatal lány, így esélye sem maradt túlélni. A házban lakók egy puffanásra lettek figyelmesek, majd azonnal be is tudták azonosítani az áldozatot. Mentőautók rohantak a helyszínre, sajnos azonban nem lehetett rajta segíteni. A születendő babát azonban sikeresen kiemelték az édesanya testéből. 

A csecsemő kritikus állapotban van, de csodával határos módon túlélte a hatalmas zuhanást. Jelenleg is küzdenek érte az orvosok, és mindent megtesznek azért, hogy teljes életet élhessen. Még ha azonban túl is éli, édesanya nélkül kell felnőnie. A nyugat yorkshire-i asszony halálesete megrendítette az országot. A rokonok sorra fejezik ki a fájdalmukat, és mindenki azt írja, hogy ő volt a leggyönyörűbb kismama a világon. 

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek