A drámai felvételek azt a pillanatot rögzítették, amint egy fiatal egy fémrúdba kapaszkodik az óriáskerék egyik kabinja alatt és kétségbeesetten próbálja megmenteni a saját életét. Egy férfi próbálta megfogni a lányt az alatta lévő utaskapszulából és a vidámpark dolgozói is megkezdték a mentőakciót.
A drámai felvételek azt a pillanatot örökítették meg, amikor a fiatal lány megragad egy fémrudat az óriáskeréken, közvetlenül a nyitott utaskapszula alatt, hogy ne zuhanjon a földre. Ekkor egy férfi a következő kabinban igyekszik a tinédzser felé nyúlni, hogy segítsen, miközben vidámpark egyik alkalmazottja egy létrát vesz elő, hogy elérje lányt.
A drámai jelenet Indiában Rakehti városában történt, ahol a lány szülővárosába látogatott a vidámpark. A mentőakció szerencsére gyorsan lezajlott, a lány már fejjel lefelé kapaszkodott az óriáskerék szerkezetébe, miután a fél kört megtette, majd a földhöz legközelebbi ponton egy dolgozó mentette meg.
A baleset december 4-én történt, mikor a járat elméletben hirtelen rázkódott egyet, ekkor a lány kizuhant üléséből, majd 20 méter magasan lógott és kiabált segítségért. A hatóságok megerősítették, hogy a tinédzsernek nem esett baja, illetve az óriáskeréknek nem voltak megfelelő engedélyei a működésre, ennek hiányában nyomozást indítottak az üzemeltetők ellen - írta a Mirror.