diagnózis

"Egy nap akár tízszer is hányhat" - reménytelenné vált az 5 éves kisfiú helyzete

Létrehozva: 2024.12.11.

Bármivel is próbálkoztak, sikertelen volt.

Minden anya védelmezni akarja a gyermekét. Onnantól kezdve ugyanis, hogy egy nő megtudja, hogy állapotos, minden megváltozik az életében. A régi éne, a régi gondolkodásmódja részben megszűnik és átalakul, s onnantól kezdve identitásának egy meghatározó vonása az lesz, hogy ő immáron édesanya. Egy anya pedig foggal-körömmel harcol azért, hogy gyermekének a lehető legjobb dolga legyen. Éppen ezért különösen fájó nézni, ahogyan gyermekünk szenved, és elképzelni sem lehet nagyobb kínt a tudatnál, hogy semmit nem tehetünk érte. Pontosan így érzi magát a 30 éves anyuka, Hannah Johnson. 

Az orvosok próbálnak segíteni, de nem tudnak

A kis Fletcher Gale mindössze hat hónapos volt, amikor a szülőknek feltűnt, hogy valami nincs rendben vele. Nem táplálkozott megfelelően, nem fogadta el az ételt, és a székletével is probléma merült fel. Hannah azonnal elvitte orvoshoz a kisfiát, ahol először félrediagnosztizálták: azt gondolták, hogy savas reflux, erre írtak fel neki gyógyszert, ez azonban csak rontott a helyzetén. A kisfiú továbbra is székrekedéssel küzdött, és sokat hányt. Négyévesen elkezdett bezöldülni, és fel-felhányta a székletét. Ez természetesen rettenetesen megrémisztette a szülőket, és ismét nagy kivizsgálást kértek.

Az orvosok végre rájöttek arra, hogy nem a reflux a probléma, hanem a gyerek belei. Fletcher belei ugyanis kórosan lassan mozognak, így nem tud üríteni, ezért aztán a száján keresztül távozik az, amit nem tud hasznosítani a szervezet.

Hiába azonban a diagnózis, segíteni nem tudnak rajta az orvosok, mert nem ismert, miképpen lehet gyógyítani. Az anyuka ezért minden nap gyomorgörccsel ébred, mert sosem tudja, mit tartogat számára a nap. 

Lehet, hogy egy nap alatt akár tízszer hányhat. Lehet, hogy egyszer sem. Soha nem fog meggyógyulni teljesen, nincs két egyforma nap. Mindezek ellenére pedig minden reggel mosolyogva kel fel, és igyekszik a legjobbat kihozni mindenből 

- mondta az anyuka, amiről a The Sun számolt be. 

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek