Azonosította a rendőrség az ámokfutót, aki miatt heten kerültek kórházba.
Mint arról korábban beszámoltunk, vasárnap hajnalban brutális hajsza zajlott Budapesten: a rendőrök még a XI. kerületben akartak megállítani egy autót, a sofőr azonban tovább hajtott, menekülni kezdett. A rendőrök üldözőbe vették. Az üldözés végül a XXII. kerületben, a 6-os út és a Növény utca kereszteződésénél ért véget, ahol az ámokfutó egy másik autóval ütközött. Összesen heten kerültek kórházba a balesetet követően, közülük három gyermek. A hatóságok most tették közzé: azonosították a 23 éves, moldáv állampolgárságú ámokfutót, és elfogatóparancsot adtak ki ellene. A férfi fotója és adatai itt tekinthetők meg egészen addig, amíg rendőrkézre nem kerül.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztálya kéri, hogy aki az ámokfutó tartózkodási helyéről információval rendelkezik, akár névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető, 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámán, illetve a 112-es díjmentes segélyhívó számon.