Több esetkocsi száguldott Gacsályra. A helyi óvodában ekkor több felnőtt és gyerek volt bent. A mentők végül egy tucat apróságot, 12 gyermeket vittek kórházba.
Egymás után száguldó mentők baljós szirénázására lettek figyelmesek többen is Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében. A mentőegységek mind Gacsály község felé rohantak, miután vészhelyzet miatt riasztották őket: a helyi óvodában ugyanis szén-monoxid szivárgást jelzett az érzékelő.
Információink szerint a szivárgást az óvoda konyháján észlelték, a dolgozók pedig azonnal értesítették a mentősöket és a tűzoltókat. Nemsokára már több mentős, tűzoltó és rendőr is érkezett az óvodához, több helyi pedig egyenesen halálra rémült a látványtól. Mint mondták, ők csak annyit láttak, hogy a mentősök és a tűzoltók is beszaladnak az épületbe, majd több gyereket is elvisznek.
Nagyon megijedtünk már a látványtól is, hiszen bent gyerekek is voltak akkor. Aztán hosszabb ideig nem láttunk visszafelé menni mentőt, szóval nagyon aggódtunk
– mondta egy helyi lakos. A tűzoltók közben gyorsan intézkedtek: mindenkit kitereltek az épületből:
– Jelzett a szén-monoxid-érzékelő tegnap délelőtt a gacsályi, Széchenyi utcai óvoda konyhájában. A fehérgyarmati hivatásos tűzoltók kiérkezése előtt a gázkészülékeket a dolgozók kizárták, a nyílászárókat kinyitották, tizenkét gyermek és öt felnőtt elhagyta az épületet – közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.
Lapunk az üggyel kapcsolatban felkereste az Országos Mentőszolgálatot, hogy megtudjuk: pontosan hányan sérültek meg az eset során. Kiderült, hogy egy tucat gyereket kellett kórházba szállítani, de szerencsére csak elővigyázatosságból:
– A helyszínre hat mentőegységet riasztottunk. Bár mindenki tünetmentes volt, 12 gyermeket vizsgálat céljából kórházba szállítottunk – tudatta a Borssal Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat kommunikációs és PR vezetője. A tűzoltók az eset után azt is kiderítették, hogy mi is történhetett. Megállapították, hogy a rémületet egy vízmelegítő okozta:
– A fehérgyarmati hivatásos tűzoltók rekonstruálták az esetet, zárt nyílászárók és üzembe helyezett gázkészülékek mellett végeztek méréseket, amelyek kimutatták a szén-monoxid jelenlétét. A gázszolgáltató szakembere egy átfolyós vízmelegítőt üzemen kívül helyezett. Az óvodában meleg víz hiánya miatt kedden nem lesz óvodai ellátás – zárta sorait a helyi katasztrófavédelem.