A figyelmeztető jelek ellenére sem ment kórházba a páros.
Rejtélyes körülmények között életét veszítette egy brit jegyespár a távoli Vietnámban. A 33 éves Greta Marie Otteson és vőlegénye, a 36 éves Arno Els Quinton hatalmas kalandorok voltak, bejárták már együtt a fél világot, és nemrég a férfi több évnyi szerelem után megkérte a barátnője kezét. Hogy megünnepeljék az eljegyzést, a kedvenc helyükre Vietnámba utaztak, és ott egy kisebb város szállodájában szálltak meg. Az este folyamán úgy döntöttek, hogy rendelnek egy étteremből két üveg házi készítésű limoncellót, hogy azzal ünnepeljék meg a szerelmüket. Az italok elfogyasztása azonban végzetes lépésnek bizonyult.
Az italozás másnapján borzasztó másnaposságról vallott az édesanyjának üzenetben Greta.
"A valaha volt legrosszabb másnapom van, fekete foltokat látok a fejfájástól, és az éjszaka aludni se tudtam igazán!"
Greta üzenetéről a Mirrornak egy családi barát számolt be, aki felajánlotta a jegyespárnak, hogy beviszi őket a kórházba, de ők otthon akarták átvészelni a másnapot. Végül egy nappal később holtan talált rájuk a szálloda személyzete a szobájukban. Az első vizsgálatok szerint az általuk elfogyasztott italokban metanol lehetett, ami halálos méregként lassan megölte a jegyespárt. A gyilkos italt biztosító étterem felelősségét jelenleg is vizsgálják a helyi hatóságok.