Majd öt éve húzódó jogi csatározást nyert meg a Lidl, de a jogi perpatvar lezárulása, valamint az ennek során hozott ítélet értelmében a népszerű üzletlánc megnyithatja első kocsmáját! A dolog egyetlen szépséghibája, hogy az első Lidl kocsma nem Magyarországon, hanem Észak-Írországban kezdheti meg a működését! Vagy mégsem?
Az északír férfiak hamarosan megélhetik mindazt, amiről a világ többi országának férfitársadalma – egyelőre – csak álmodozhat! Ezek a szigetország északi felén lakó szerencsés urak nemsokára nyugodt szívvel mondhatják majd feleségeiknek, barátnőiknek, vagy szeretőiknek egy-egy kocsmázásra készülve: „csak leugrom a Lidlbe, drágám!” - még csak hazudni sem fognak! Mindez úgy lehetséges, hogy már csak idő kérdése és Észak-Írország lesz az első hely a világon, ahol Lidl kocsma nyílik!
A történelmi pillanat előzménye, hogy a Németországból indult, jelenleg már a világ 31 országában jelen lévő áruházlánc 2020-ban engedélyt kért, hogy egy kocsmát, pontosabban pubot alakítson ki a Dundonald városában található szupermarketük mellett. Persze – ahogyan az lenni szokott – mindez túl szép volt ahhoz, hogy igazzá váljon… eddig!
Az első Lidl kocsma munkálatait azért nem tudták elkezdeni, mert az egyik északír versenytárs kifogással élt a Lidl pub tervei ellen, mondván, hogy a áruházlánc nem bizonyította be, hogy nincs elegendő számú, engedéllyel rendelkező kocsma a környéken, vagyis nem támasztotta alá, hogy indokolt a talponálló megnyitása. Mintha lehetne valaha is elegendő kocsma a világon... Őrület!
Csakhogy Észak-Írországban a helyi jogszabályok szerint addig nem adható ki új engedély alkohol árusítására, amíg egy régebbi ilyet vissza nem ad valaki. Ezt a jogi kiskaput kihasználva torpedózták meg a Lidl kocsma megszületését és ezt zárta be a napokban
a Legfelsőbb Bíróság, amely elutasította a fellebbezést, egyúttal megadta az engedélyt a diszkontáruháznak a kricsmi megnyitására.
Biztos vagyok abban, hogy a Lidl kérelme megfelel minden jogszabályi követelménynek és mint ilyen, nincs alapos ok az elutasítására
– indokolta az ítélethirdetésben az ügyben eljáró bíró, visszaadva ezzel a férfiember igazságszolgáltatásba vetett hitét.
A leendő Lidl kocsma két másik, környékbeli csehót vált majd fel. A fejlesztésre mintegy 410 ezer fontot, átszámítva majd’ 200 millió forintot fordít a diszkontlánc. A Lidl első pubja
A BBC úgy értesült, hogy a kocsmában csapolt és palackozott sört, bort, almabort (cider), valamint szeszes italokat kínálnak majd.
Erre mondják, hogy minden jó, ha jó a vége, de igazán persze csak akkor lenne teljes a boldog befejezés, ha az északír kocsmát újabbak követnék abban a 31 országban, ahol a Lidl jelen van – köztük Magyarországon. Megkerestük hát a Lidl Magyarország sajtóosztályát, hogy megkérdezzük: számíthatunk-e hasonló örömteli hírekre idehaza is, azaz lesz-e Magyarországon is a jövőben Lidl kocsma?
Izgatottan vártunk, míg megkaptunk választ, amiben sajnos nem sok örömünk volt. A Lidl Magyarország a BORS megkeresésére csak ennyit válaszolt:
Így dőlnek hát romba az álmok... Az északíreknek azért egészségükre!