Riadalom

Most kaptuk: Ismét bombariadó van több magyar iskolában

K. C.

Létrehozva: 2025.01.31. 10:14

Módosítva: 2025.01.31. 10:18

Újabb bombafenyegetésekről érkezett hír.

Még csak nemrég nyugodhatott meg az ország, egy több száz oktatási intézményt ért bombafenyegetés kapcsán. Azonban január 31-én, péntek reggel megismétlődni látszanak a drámai események. 

eltűnt apuka
Fotó: Gé / MW

A Híradó információi szerint, péntek reggel több magyar iskola is bombafenyegetést kapott. 

Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár azonnal közbelépett és levélben tájékoztatta az intézményvezetőket, és arra kérte őket, hogy haladéktalanul értesítsék a hatóságokat, ha ilyen fenyegetést kapnak. A rendőrség szintén pillanatok alatt akcióba lendült több helyszínen megkezdte az épületek átvizsgálását. 

Az Egri Ügyek beszámolója szerint az egri Kemény Ferenc Sportiskolai Általános Iskolában péntek délelőtt bombariadó volt. Az iskola igazgatója, Kollár Tamás megerősítette az esetet, az oktatók pedig az előírásoknak megfelelően biztonságos helyre kísérték a gyerekeket. 

Bombariadó volt a kesznyéteni Móra Ferenc Általános Iskolában, ahol az igazgatónő nem sokkal ezelőtt közölte, hogy: „A mai nap folyamán a rendőrség átvizsgálta az épületet, a fenyegetés elhárult. A visszatérésre engedélyt adtak. 10:00-kor a megszokott rendben folytatódik a tanítás, kérjük Önöket, a gyerekeket küldjék az iskolába.”

A Bors információi szerint, péntek délelőtt Budapesten csak egy zuglói iskola érintett az összes többi vidéki intézmény.

A miskolci Szentpáli István Kereskedelmi és Vendéglátó Technikum és Szakképző Iskolánál délelőtt 9 óra tájban jelentek meg a rendőrök. A gyereket kiküldték az utcára. A Boon úgy tudja, több vidéki település, például Bőcs, Girincs, Kesznyéten iskolájába tegnap este, illetve éjjel érkezett elektronikus levélben bombafenyegetés. Több esetben később vették észre a fenyegető levelet. 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek