Évekig nem bírta felfolgozni a gyászt, két évre alig emlékszik.
Elképesztő nehézségeken kellett keresztül mennie annak az édesanyának, aki rendkívül fiatalon, mindössze 31 évesen lett özvegy pont akkor, amikor férjével azon próbálkoztak, hogy teherbe essenek második gyermekükkel. Peta O'Brien-Day és Mark O'Brien még egyetemistaként találkozott egymással, azonnal beleszerettek egymásba, amit nem sokkal később esküvő is követett. 25 és 26 évesek voltak, de nem érezték úgy, hogy elsietnék. Ezt követően pedig, amikor pár évre rá kiderült, úton van az első baba, nem is lehettek volna boldogabbak. Ethan végül egy nagyon nehéz születést követőn meglátta a napvilágot, ám úgy volt, testvére már nem lesz. Egészen addig, ameddig Peta édesapja halálát követően meg nem érezte, milyen is a testvéri összefogás. Ekkor döntöttek úgy, jöhet az újabb babaprojekt. Csakhogy sajnos az élet kegyetlenül közbeszólt.
Mark hirtelen elkezdte gyengének és fáradtnak érezni magát, pedig fitt és egészséges volt. A családi nyaralásunk is teljesen kimerítette. Végül biopsziát végeztek rajta és közölték, előrehaladott gyomorrákja van. Mark teljesen összetört, én pedig csak ültem Ethannel az ölemben a hír hallatán. Mindössze 32 éves volt és volt egy gyönyörű fiunk. Nem értettem, hogy lehet ez a valóság
- emlékezett vissza Peta.
Mark a diagnózist 2014 júliusában kapta meg, ám az agresszív tumor miatt az állapota olyan gyorsan romlott, hogy októberben már hospice házba került.
Ekkor mondta nekem Mark azt, hogy keressek valaki mást magam mellé és ne legyen bűntudatom miatta. Teljesen lefagytam. Elképzelhetetlennek tartottam ezt a lehetőséget. Október 30-án azonban elhunyt. 31 éves voltam és elvesztettem életem szerelmét. A világom összedőlt.
Peta számára a következő két év szinte egybefolyik. Nehezen küzdött meg a gyásszal és Ethan nevelésével. 2017-ben azonban barátnői unszolására újra elkezdett randizni, habár profiljában egy randi appon kiemelte, özvegy és van egy gyereke is. Épp ezért nem gondolta volna, hogy valaha is talál magának valakit. A szerencse azonban újra rámosolygott és rátalált Nickre, akivel azóta született egy közös gyermekük is, egy kislány - írja a Mirror.
Még mindig szeretem Markot és örökké szeretni is fogom. Ettől azonban nem szeretem kevésbé Nicket is. A falon lévő fotókra nézve elképesztően szerencsésnek érzem magam, hogy két ekkora szerelmem van. Mindkettőjükért nagyon hálás vagyok minden nap.