Könyvek, színdarabok és hollywoodi szuperprodukciók állandó szereplője, egyetemi kurzusok tárgya, világversenyek sporteszköze. Közel fél évszázados története során így lett egymilliárd ember játéka a Rubik-kocka® vagy közismert nevén bűvös kocka. A népszerű játék szabadalom benyújtásának 50. évfordulójára a Magyar Posta alkalmi bélyegblokkot bocsátott forgalomba ünnepélyes keretek között. A bélyegkülönlegességet dr. Láng Géza, a Magyar Posta igazgatóságának tagja mutatta be a nagyközönségnek. Az eseményen beszédet mondott Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter.
A gyermeki kíváncsiság és az alkotókedv ihlette ifjabb Rubik Ernő Kossuth- és Állami díjas magyar szobrász világhírű találmányát, a Rubik-kockát. A Nemzet Művésze címmel kitüntetett feltaláló – egyben építész, belsőépítész, formatervező, címzetes egyetemi tanár, az Európai Tudományos Akadémia tagja - az innováció és kreativitás szakértője nemzetközi szinten. Számos logikai játéka közül az ikonikus Rubik-kocka® minden ember szívébe belopta magát, és generációkat összekötve nyújt kihívást és megunhatatlan szórakozást minden korcsoport számára.
A magyarok és az innováció kapcsolata mélyen gyökerezik történelmünkben. A Rubik-kocka® világszerte ismert ikonikus találmány, nemzeti büszkeség, amely Magyarország találékonyságát és kreativitását mutatja meg. Ezért is lett a magyar uniós elnökség szimbóluma
– hangsúlyozta beszédében Nagy Márton miniszter.
Dr. Láng Géza, a Magyar Posta igazgatóságának tagja az ünnepélyes forgalomba bocsátáson kiemelte: „A Rubik-kocka® nem csak alkotójának, de nekünk, magyaroknak is nagy büszkeségünk. Egy egyedülálló magyar siker, amely minden nemzethez eljutott, nemzedékek adták kézről kézre. … Nem ez az első alkalom, hogy az ikonikus kockáról bélyeget ad ki a Magyar Posta, hiszen az 1982-es Rubik-kocka világbajnokság, tavaly pedig az Európai Unió Tanácsának magyar elnöksége alkalmából jelent meg alkalmi bélyegen a Bűvös kocka. ”
A sorszámozott bélyegblokk és a kapcsolódó filatéliai kiadványok a Spin Master Toys UK Limited hozzájárulásával, Elekes Attila André grafikusművész tervei alapján készültek. A blokk bélyegképén egy összekevert Rubik-kocka® képe látható, míg a blokk szélein megjelenő négyzet részletek a kocka egyes színeit idézik. Az elsőnapi bélyegzésű alkalmi borítékon az ún. Retro Rubik-kocka® képe található. A blokkon, az alkalmi borítékon, valamint a hozzá kapcsolódó elsőnapi bélyegzésű alkalmi boríték bélyegzőlenyomatán az 50 éves a Rubik-kocka® hivatalos logójának magyar nyelvű változata szerepel.
A blokk exkluzív bélyegszettekben is megvásárolható. Az alapváltozatú szett lehetőséget kínál arra, hogy a Rubik-kocka® bélyegszett összeállítását magunk végezzük; a kocka alakú változat pedig már a kész összeállítást tartalmazza. A kocka és a hozzá tartozó blokktartó így különleges dísztárgyként is használható. A szett visszazárható fóliatasakban árusított alapváltozata 2.000, míg műanyagdobozos változata 1.000 példányban készült. Névérték: 1000 Ft., az eladási ár az alapváltozatú szett esetében 3.490 Ft; míg a kocka-szett 5.190 Ft.