G.w.M volt kedvese egy podcastben mesélt az átélt traumáról. Nagy Melanie fontosnak tartja, hogy ne hallgassunk az iskolai bántalmazásról.
Nagy Melanie, a rapper Varga Márk, azaz G.w.M exe volt a Ki vagy te valójában? podcast e heti vendége. A kétgyermekes édesanya roppant fontos, egyre égetőbb ugyanakkor fájdalmas témát boncolgatott a kamerák előtt: ez pedig az iskolai bántalmazás.
A kétgyermekes édesanya úgy véli, elképesztően fontos, hogy a szülők vegyék komolyan az iskolai terrort, és ne féljenek beszélni róla, hiszen egy éveken át tartó bántalmazás akár tragédiába is torkollhat. Elég csak arra a 16 éves sümegi diákra gondolni, aki öngyilkos lett azért, mert diáktársai folyamatosan megalázták és gúnyolták őt.
Nagy Melanie egy olyan tanulmányt is olvasott, amely szerint a tanárok csak minden harmadik iskolai konfliktust vesznek észre, így az esetek nagy részében talán nem is tudják, miken mennek keresztül a bántalmazott tanulók.
A Dikh TV műsorvezetőnőjének nevét legtöbben a G.w.M-mel való szakítása miatt ismerték meg, aminek már három éve. Nagy Melanienak és a rappernek két közös gyermeke van, ám elváltak útjaik, miután G.w.M megismerte Kulcsár Edinát.
Nagy Melanie gyerekei közül az egyik ráadásul már iskoláskorú, a sztáranyuka pedig azt sem hallgatta el a podcast során, hogy bizony ők is érintettek lettek az iskolai bántalmazásban.
"Nagyon nehéz, amikor a gyerekedet sírni látod, pityeregni, és nem az van, hogy meghúzta valaki a haját, mert tetszik neki, és akkor arról elbeszélgetünk otthon, hanem mondjuk ez egy több héten, hónapon, éven át tartó bántalmazás, ami ellen valamilyen szinten tehetetlen vagy" – mondta sóhajtva Nagy Melanie, aki ugyan több részletet nem akart elárulni a szóban forgó ügyről, ám azt elmondta, hogy szerencsére folyamatban van a megoldása, és az osztályfőnök is mindent megtesz, hogy elsimuljon a konfliktus.
Az édesanya tavaly nyáron Palik László podcastjében mesélt arról, hogy hogyan állt fel a szakításából, és hol tart most az életében. Persze vannak következmények is, amik még ma is tartanak és leginkább a gyerekek szenvednek el.
Melanie mindig is egy karrierista nő volt, ám amikor G.w.M által megérkezett a nagy szerelem az életébe, az mindent megváltoztatott:
"Egy elég törtető és törekvő nőnek gondolom magam, vagyis valamikor az voltam. Aztán jött a szerelem és egy pillanatra így megálltam, hogy hoppá, talán az életnek mégiscsak a boldog családi élet az igazi értelme. Nekem ezt a gyerekek édesapja hozta el, csak aztán máshogy alakultak a dolgok. Ember tervez, Isten végez, ahogy szokták mondani."
A szakítás után viszont hihetetlenül gyorsan visszatért egykori önmagához és egy erős, független egyedülálló anyukaként folytatta a mindennapokat:
"Nekem nem volt furcsa ez a váltás, nem az a része okozott nagy törést az életemben, hogy vissza kell állnom és vissza kell mennem dolgozni. Az okozott törést, ahogyan történt ez az egész, és inkább a lelki részét volt nehéz feldolgozni. De nagyon sikeresnek gondolom az elmúlt két évet, ami annak köszönhető, hogy jól felépítettem stratégiailag azt az utat, amivel akkor szembenéztem. És mindenkinek ezt tudom tanácsolni, aki nehéz helyzetben van, hogy tudomásul kell venni és nem szabad sürgetni a dolgokat. Az én sikereimnek az elmúlt két évben az volt a kulcsa, hogy jól terveztem. Voltak rövid- és hosszú távú céljaim, amiket meg is tudtam valósítani" – mondta akkor G.w.M exe.