A nő felment az emeletre, becsomagolt, és elköltözött az édesanyjához.
Egy nő teljesen összetört, miután megtudta, a férje hogyan bánt a kutyáival. Úgy döntött, megleckézteti a férfit azzal, hogy elválik tőle. A 34 éves nő három éve él együtt a férjével és két kutyájukkal – akik olyanok számára, mint a gyerekei.
A munkám megköveteli, hogy a sokszor elutazzak. Ezek az utazások 3 naptól akár 3 hétig is terjedhetnek. Mielőtt elkezdtem ezt a munkát, beszéltem a férjemmel, és elmondtam, sokat kell távol lennem, és neki kellene gondoskodnia a házról
– mesélte a Redditen a nő, akit egy nap kéthetes utazásra kényszerített a munkája. Ezért megkérdezte a férjét, hogy vigyázna-e a kutyáira, amíg távol van.
Azt mondta, ne aggódjak, és minden rendben lesz. Majd kaptam egy SMS-t az anyukámtól, hogy valami történik a kutyáimmal
– emlékezett vissza a nő, aki felháborodva vette tudomásul, hogy a férje leláncolta kutyáit a házuk előtt.
Hazaértem és kinyitottam a bejárati ajtót, a férjem a nappaliban telefonált valakivel. Meglepettnek tűnt, amikor meglátott, majd nagyon aggódott. Megkérdeztem, hogy mi a baj, és azt mondta, hogy elvesztette a kutyáimat
– mesélte a nő, aki tudta, hogy valójában az édesanyja szabadította ki a kutyákat. A férfi bevallotta, idegesítették a kutyák, és ez amúgy sem az ő felelőssége.
A nő felment az emeletre, becsomagolt, és elköltözött az édesanyjához.
Úgy döntöttem, hogy elválok, miután beszéltem anyámmal és a legjobb barátommal. A kutyáim a legfontosabbak
– idézi a Mirror a nő szavait, amivel sokan egyetértettek a közösségi oldalon.