Az orvosok súlyos hibát vétettek a fiatal nő kezelése során.
Egy várandós nővérke tragikus módon hunyt el egy asztmás rohamban, miután hazaküldte a háziorvosa anélkül, hogy egy kulcsfontosságú vizsgálatot elvégeztek volna rajta. A 25 éves Chloe Arnold a birminghami otthonában esett össze, röviddel azután, hogy hazatért a kezelőközpontból.
Mostohaapja, Mark Bradley kezdte meg az újraélesztését, miután a kismama a súlyos asztmás rohama után nem vett többé levegőt, a szíve is pillanatokon belül leállt. Intenzív osztályon kezelték, miután folyadékot gyülemlett fel az agyában, de sajnos március 9-én meghalt. Kevesebb mint egy héttel később családjának meg kellett gyászolnia az elvesztését.
A kórházi dolgozó halálával kapcsolatban kedden Oldburyben tartott vizsgálat során megállapították, hogy Chloe-nak asztmás betegsége volt. A leendő anyukának, aki 10 hetes terhes volt, fogtályogja is volt.
Mint kideürlt, Chloe-nak helyesen írtak fel porlasztót és antibiotikumot, mielőtt hazaküldték. Ám a vizsgálat azt is megerősítette, hogy Chloe nem kapott kilégzési csúcsáramlási vizsgálatot, pedig ez egy szokásos eljárás.
Chloe gyászoló édesanyja, Sarah Porter szintén tanúvallomást tett a meghallgatáson. Elmondta, hogy lányánál 18 hónapos korában diagnosztizáltak asztmát, de ahogy idősebb lett, nem kellett mindig szedne-e a gyógyszereket.
Lánya előtt tisztelegve azt mondta: - Tele volt élettel. Annyi mindent tudott volna még adni, és mindannyiunknak hiányzik minden egyes nap. Remélem, hogy gyakorlatba kerül a csúcsáramlási vizsgálat, hogy senki másnak ne kelljen átélnie azt, amin én most keresztülmegyek.
Ms Porter azt a szívszorító részletet is felfedte, hogy Chloe nem mondta el neki, hogy terhes, mert ezt az örömhírt anyáknapjára tartogatta meglepetésnek - írja a The Sun.