A sokat látott ügyészség is megdöbbent a történteken.
Hihetetlen hírek érkeztek Miskolcról. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség arról számolt be, hogy vádat emeltek egy mindössze 12 éves fiú ellen, aki az utcán életveszélyesen megfenyegetett egy másik kiskorú fiút, majd elvette tőle a 200 forintos "vagyonát". A megdöbbentő ügy részletei több mint dühítőek.
A vádirat szerint az elkövető még 2023 májusában a nyílt utcán követett két kiskorú fiút, majd miután utolérte őket, az egyiküket megfenyegette, hogy megveri és megfojtja, ha nem ad neki pénzt. A megfélemlített kisfiú a nyakába akasztott pénztárcájáért nyúlt és ijedtében átadta a benne található 200 forintos pénzérmét. A 12 éves elkövető ezután távozott a zsákmányával. Az áldozat családja értesítette a történtekről a hatóságokat, akik intézkedtek az ügyben.
A vádlott a cselekmény elkövetésekor tizenkettedik életévét betöltötte, tisztában volt azzal, hogy bűncselekményt követ el. Az ügyészség a büntetlen előéletű fiúval szemben próbára bocsátás intézkedést indítványozott pártfogó felügyelet elrendelésével, és kötelező magatartási szabályok előírásával.
- olvasható az ügyészség honlapján.