A zalaegerszegi mágus-asztrológus páros szerint pénzt, elismerést és egy korszak lezárulását fogja elhozni négy csillagjegy számára a március. Ezek voltak az előző hét legolvasottabb cikkei a Borson.
Kitárja a karjait az univerzum sok ember előtt és különleges időszakot hoz el nekik a március. A zalaegerszegi mágus-asztrológus páros szerint pénzt, elismerést és egy korszak lezárulását fogja elhozni négy csillagjegy számára, akikre rákacsint az univerzum. Itt megtudhatod, hogy köztük vagy-e!
Róma és az egész világ imádkozik Ferenc pápa állapota miatt. Isten földi helytartója immár 12 napja fekszik kórházban, ami a 2013-as megválasztása óta a leghosszabb idő, amit ott kell töltenie. A Vatikán egy ideje szűkszavúan nyilatkozik a pápa kapcsán, ezért sokan azt feltételezik, talán nagy lehet a baj. Dr. Bense Tamás háziorvos szerint direkt fogalmazhatnak két jelzővel a klinika orvosai. Elárulta, hogy pontosan mit üzenhetnek azzal, hogy a pápa állapota stabil, de válságos.
Egész Ráckeve felbolydult, amikor kiderült, hogy a településen ismert és kedvelt női postás cserbenhagyásos gázolás áldozata lett. Egy kisteherautó gázolta el a postásnőt, majd segítségnyújtás nélkül továbbhajtott, magára hagyva az út szélén az életveszélyes sérüléseket szenvedett asszonyt.
Két kocsi és egy kamion sérült meg abban a dunaharaszti balesetben, amelyben az egyik autó szinte elemeire tört. Úgy tudjuk, hogy a mentősök két embert súlyos, kettőt könnyebb sérüléssel vittek kórházba, egyikük életét viszont már nem lehetett megmenteni: bár az egyik, kocsiba szorult áldozatot hosszú időn keresztül próbálták újraéleszteni, már nem jártak sikerrel. A helybéliek közül egyre többen mondják, hogy az 51-es út minőségén változtatni kellene.
Nemcsak Magyarországot, de az egész Egyesült Államokat megdöbbentették annak a magyar sorozatgyilkosnak a rémtettei, aki korábban az Észbontókban szerepelt. A 26 éves férfi jelenleg is a sorsára vár egy floridai börtönben. Zsólyomi Zsoltnak két idős férfi haláláért kell felelnie. Szülőfalujában azt mondták róla, hogy már gyereknek is furcsa volt, de annak nem voltak előjelei, hogy több ember meggyilkolására is képes lehet.