Két lehetőség van, és mindkettő kockázatos.
Egy nő számára összetört a világ, amikor kiderült, hogy férje valójában sosem akart gyereket, és éveken át csak halogatta a kérdést. A 37 éves brit nő egy népszerű fórumon, Mumsnet, osztotta meg történetét, ami szerint férjével 14 éve vannak együtt, ebből nyolc éve házasok. Már a kapcsolatuk elején egyértelmű volt számára, hogy családot szeretne, és ha tudta volna, hogy párja másként gondolkodik, nem maradt volna mellette – még akkor sem, ha őrülten szerelmes volt belé.
Elmondása szerint egy évvel az esküvő előtt férje azt ígérte, hogy a nászút után belekezdenek a babaprojektbe. De amikor erre sor került, a férfi hirtelen mégsem érezte magát késznek, és újabb egy év várakozást javasolt. A nő eleinte elfogadta ezt, hiszen folyamatosan beszéltek a közös jövőről és a gyerekvállalásról. Azonban ez a forgatókönyv minden évben megismétlődött – mindig csak egy kis haladék, egy újabb elnapolt döntés - írja a People.
A valódi felismerés akkor érkezett el, amikor egy baráti összejövetelen a férfi váratlanul bevallotta: nem biztos benne, hogy egyáltalán szeretne gyereket. Ekkor azt javasolta, hogy halasszák el a döntést további három évre. Ez azonban a nő számára már elfogadhatatlan volt. Tudta, hogy 40 éves kor után jelentősen csökken az esély a teherbeesésre, és ha akkor próbálkoznának, könnyen lehet, hogy csak egyetlen gyermekük születne. Ő azonban mindig nagycsaládot szeretett volna.
A vallomás óta folyamatosan sír, és úgy érzi, soha nem lesz boldog, ha nem lesz gyereke. Két lehetőséget lát: vagy most azonnal elkezdik a próbálkozást, vagy el kell vállnia, hogy még időben esélye legyen anyává válni valaki mástól.
A fórumozók többsége egyértelmű választ adott: ha a férfi ennyi éven át csak hitegette, akkor ideje továbblépnie. Sokan úgy vélték, hogy a férfi szándékosan halogatja a döntést, bízva abban, hogy amikor végre elérik a 40 éves kort, már túl késő lesz. Mások azt tanácsolták, hogy ne ragaszkodjon egy olyan emberhez, aki nem osztja az életcéljait, hanem inkább keressen egy másik partnert, vagy akár egyedül is vállaljon gyereket.