Tech

Rendkívüli bejelentést tett az Apple: fontos dátum közelít

KL

Létrehozva: 2025.03.27.

Írd be mihamarabb a naptárodba, nehogy lemaradj róla...

Az iPhone-rajongók legjobban várt eseménye minden évben a techcég konferenciája, hiszen ezeken az eseményeken jelentik be a legújabb készülékeket, illetve a különböző frissítéseket is.

Az összeesett XII. kerületi férfihez egy iskolából hazafelé tartó gyerek hívta a mentőket (Képünk illusztráció)
Kiderült, mikor tartják az Apple WWDC fesztiválját Fotó: Gabo_Arts / Shutterstock

Ez pedig idén sem lesz másként! Sőt, már azt is tudni lehet, hogy 2025-ben mikor kerül sor a rendezvényre. Ugyanis az Apple most jelentette be, hogy az idei WWDC fejlesztői konferenciát június 9-én tartják, a cupertinói Apple Park színpadán pedig rengeteg izgalmas újdonságot jelenthetnek majd be.

Bár a WWDC elsősorban az új alkalmazásokat és szolgáltatásokat létrehozni kívánó szoftverfejlesztőknek szól, az Apple mindig felhasználja ezt a nagyszabású eseményt arra, hogy bemutassa a közelgő iOS, macOS, watchOS és iPadOS frissítéseket.

Vagyis ez azt jelenti, hogy az olyan népszerű eszközök, mint az iPhone és az Apple Watch felhasználói először láthatják, milyen ingyenes szoftveres változások jönnek az év folyamán.

Tavaly például az Apple először mutatta be az Apple Intelligence frissítését, amelynek során a fogyasztók bepillantást nyerhettek a Genmojik-ba és a Clean Up funkciókba, amely automatikusan szerkeszti a fényképeket. Az iOS 18 szintén 2024-ben került bemutatásra, olyan változásokkal, minthogy a kezdőképernyőt már testre lehet szabni, de a Fotók alkalmazás, az üzenetek és a jelszavak is kaptak frissítést.

Egyelőre nem tudni, hogy pontosan mit mutatnak be a június eleji eseményen, de az már biztos, hogy a nagyközönség először láthatja majd az iOS 19-et. A korábbi években az Apple új hardvereket is bemutatott, köztük MacBookokat, szóval akár ez is felkeltheti majd az emberek figyelmét.

A WWDC25 június 9-én kezdődik és június 13-ig tart. Nyitott lesz a szoftverfejlesztők számára, akik már regisztrálhatnak, hogy személyesen részt vehessenek a kaliforniai rendezvényen - írja a Mirror.

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek