M. Viktor haverját, L. Csabát hívta segítségül, miután brutálisan meggyilkolta albérletükben a barátnőjét. A fiatal vihetett neki ásót, amivel elrejtették az eltűnt Eszter holttestét a 17. kerületi, Helikopter lakóparkban.
Ahogyan azt a Bors korábban megírta, a 31 éves eltűnt Eszterről kiderült, barátja, M. Viktor saját albérletükben brutálisan meggyilkolta, majd egy bőröndbe rakta a lány testét és a barátjával, L. Csabával együtt elrejtette. Míg a tettestárs barátai elsőnek fel sem fogták miben segédkezett Csaba, addig Eszter édesanyja biztos benne, hogy ő segített ásót szerezni.
Míg M. Viktorról a saját barátai is úgy számolnak be, hogy esetenként agresszív volt, drogproblémái lehettek, addig L. Csabáról teljesen másképpen.
Csak a barátai voltak, neki ők számítottak
– kezdte lapunknak Enikő, aki korábban a fiú társaságba tartozott. - Gyerekkori páromnak a haverja volt, de nagyon rég nem láttam őt. Én Csabit egy végtelenül kedves srácnak ismertem meg. Amikor utcára kerültem, nem számított, hogy hány éve nem beszéltünk, ő volt az egyetlen, akinél megszállhattam. Segített pakolni, a lakásban megjavítani dolgokat és még csak pénzt sem kért érte sosem.
Enikő először el se tudta képzelni, hogy Csabának köze volt Eszter eltüntetéséhez.
- Csabi elég szegény volt mindig is, egy pici szobája volt Pesten, de azt is megosztotta bárkivel, ha az illető bajban volt. Nem tudom elhinni, hogy köze volt ehhez a borzalomhoz. 15 éves korom óta, amióta ismerem, sosem keveredett bajba. Szegény családban nőtt fel. Talán kicsit szerencsétlen, kedves srác volt mindig is. Amikor annak idején bulizni mentünk, sosem erőszakoskodott a lányokkal, mindig ő volt az, aki lemondott az ivásról is inkább, hogy figyeljen a többiekre, hogy rendben legyenek.
L. Csabáról Eszter édesanyját is megkérdeztük, aki Viktorral ellentétben őt még csak képről sem látta.
- Viktort a lányom miatt ismertem, de nekem ez a Csaba új ember a történetben
– kezdte Tünde. - Sosem láttam és nem is akarom. Szerintem ő volt az, aki az eltüntetéshez beszerzett egy ásót, hiszen a belvárosban, Király utcai lakásban a lányoméknál nem volt ásó. Sajnálom, hogy nem tudott mérlegelni, mehetett volna rögtön a rendőrségre, jelenteni, hogy mi történt, de nem tette. Segédkezett. Csak sajnálni tudom mind a kettőt. Ilyen fiatalok és most sok év börtön vár rájuk – mondta.
M. Viktor a kihallgatásán megtört, beismerte a gyilkosságot. Neki emberölésért miatt, míg L. Csabának bűnpártolás miatt kell majd felelnie.