Lassan beköszönt a tavasz és a márciusi vérhold hatására még az is szerelembe esik, aki nem akar. Szegedi Erika szerint érzelmekben gazdag, pozitív időszak veszi kezdetét, aminek hatása már jóval előbb érezhető lesz.
Különös égi jelenség állítja feje tetejére az emberek életét márciusban, melynek hatására pozitív változások sora indul el. Leginkább az érzelmek területén érezteti hatását. Nem csak új szerelmek szövődnek, hanem a régi kapcsolatok is új lendületet kapnak. Szegedi Erika, Magyarország főboszorkánya a március eleji időszakról beszélt a Borsnak.
A szerelemre fog óriási hatást gyakorolni a vérhold, ami március 14-én hajnalban látható, amikor a telihold, a Nap és a Föld egy vonalba kerül - mondta sejtelmesen a főboszorkány, aki ennek a különös égi jelenségnek nagy jelentőséget tulajdonít, mert úgy gondolja, hogy sok ember életét fogja felpezsdíteni.
Sok ember szívében izzik fel a parázs. Hosszú ideje az emberek egymástól való elhidegülése volt jellemző. A meghitt pillanatok helyét átvette a mindennapok rohanása, és a párok is többnyire csak egymás mellett éltek, és nem együtt. A főboszorkány úgy láttja, hogy az Univerzum az elmúlt években nem igazán kedvezett a párkapcsolatoknak. De szerencsére ennek most vége.
Sokat kellett várni erre, de végre, ismét az embereké lesz a főszerep, a kapcsolatokon belül. Megkezdődik a nagy egymásra találások időszaka, ami nem minden esetben jelent új partner - mondja felnézve a kártyalapokból a főboszorkány, aki hozzáteszi, hogy a vérhold jótékony energiái természetesen az élet minden területére hatni fognak.
Halak
Sodródjon, és fogadja el a sors útját, mert most jó irányba viszi. Hosszú idő után révbe ér az élete.
Kos
Az elmúlt években a munkába temetkezett. Lazítson kicsit, és fordítson több figyelmet az emberi kapcsolataira.
Bika
Ajtóstól ront az új szerelem az életébe. Végre, hosszú idő után boldognak érezheti magát.
Ikrek
Végre megpihenhet. Nehéz évek vannak a háta mögött, de most új ajtók nyílnak ki a számára.
Rák
Magányosnak érzi magát, amit csak magának köszönhet. Kényelmes és nem fordít elég figyelmet a környezetére. Változtasson ezen.
Oroszlán
A szerelemben és a karrierben egyaránt nagy áttörés következik be a vérhold hatására, ami egész évre meghatározhatja az életét.
Szűz
Túlságosan komolyan veszi az életet. Ha nem tud kicsit lazítani, akkor magányos maradhat.
Mérleg
A munkahelyén sikert sikerre halmoz, de a szerelem egy ideje elkerüli. Most azonban rátalál a boldogság.
Skorpió
Hajlamos a saját világába temetkezni, és így elmegy mellette az élet. Merjen bátran nyitni az emberek felé.
Nyilas
Becsülje meg a régi kapcsolatát, mert számára az a jó út. Ha nem tér le róla, akkor hamarosan gyermekáldásban lesz része.
Bak
Számtalan lehetősége mutatkozik az ismerkedésre, de legyen óvatos. Becsülje meg azt az embert, aki a nehéz időkben már bizonyított.
Vízöntő
A régi lesz számára az új. Egy olyan ember hozza meg a boldogságot, akit régóta ismer már, viszont a szerelem lángja csak most lobbant fel a szívében.