Életerő

Újabb csapás érte a mindkét lábát elvesztő Zoltánt - ez a szörnyű kór támadta meg a szervezetét

Létrehozva: 2025.03.03. 07:30

Csapások sora éri azt a férfit, aki mindkét lábát elveszítette. Szórádi Zoltán szervezete teljesen leépült, a sors pedig továbbra sem kíméli. Most agyvérzést kapott.

Mindkét lábát elveszítette, és most újabb csapás érte Szórádi Zoltánt. A diósdi férfi már azt sem tudja, hogy milyen csapás jöhet még az életében. Egészségi állapota nem teszi lehetővé, hogy munkát vállaljon, így szükséges gyógyszereit sem tudja mindig kiváltani, és sokszor éhezik.

Szórádi Zoltán mindkét lábát elveszítette, és most újabb csapás érte
Szórádi Zoltán mindkét lábát amputálni kellett Fotó: olvasói fotó

A lakása lett a börtöne a diósdi férfinak, aki csak a párjára támaszkodhat a nehéz helyzetében. A korábban életerős fiatalember megpróbáltatásai néhány éve kezdődtek. Orvosai cukorbetegséget állapítottak meg nála, ami miatt idővel mindkét lábát elvesztette. Négy évvel ezelőtt a bal, majd két évre rá a jobb lábát is amputálni kellett. Ezután kezdődött a mélyrepülés Zoltán életében. Miután munkaképtelenné vált, az állásából is elbocsájtották.

Szórádi Zoltán kemény harcot vív az életben maradásért

Nagyon nehezen, fogadtam el, hogy elveszítettem a lábaimat. Tehetetlennek és kiszolgáltatottnak érzem magam. Segítség nélkül még a lakást sem tudom elhagyni. Hiába építettek rámpát a bejárathoz, azon egyedül nem tudok közlekedni.

 - mondja elkeseredetten Zoltán, akinek a szervezetét a cukorbetegsége azóta is tovább pusztítja. 

Érszűkületem lett és veseelégtelenségem is van. A legutóbbi orvosi vizsgálaton fény derült rá, hogy a nyaki ütőereim is kezdenek elzáródni. 

- sorolja szomorúan a 49 éves férfi, akinek, miután kifizeti a gyógyszereit, a lakása bérleti díját, a pelenkát és a számláit, alig marad pénze élelemre. Pedig az ő állapotában az is nagyon költséges, mivel a cukorbetegsége miatt szigorú diétát kell tartania.

Zoltán sosem adta fel, mindig küzdött az életben maradásért. Pedig a sors soha nem bánt vele kesztyűs kézzel. Decemberben agyvérzést kapott, ami után tovább romlott az állapota. Egyetlen támasza a párja, aki mellette van ebben a nehéz időszakban.

Nagyon hálás vagyok a páromnak, mert nélküle már lehet, hogy nem is lennék életben. Nagyon nehéz helyzetben vagyunk, van, hogy éhezünk is, de ő rendíthetetlenül kitart mellettem.

 - mondja hálásan a férfi, akinek minden álma az, hogy találjon munkát.
 

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek