ufo

"Akik tagadják a létezésüket, csak félelemből teszik" - végre feltárta az UFO-bizonyítékokat a tévés

Létrehozva: 2025.03.04. 19:00

Nem titkolja többé.

Az, hogy vajon mi található a csillagokon túl, a messze nyúló sötétség mögött, azóta foglalkoztatja az emberiséget, hogy megkapta az értelem áldását. Mióta gondolkodó lények vagyunk, tudni vágyjuk az ismeretlen mögött rejlő világot, és fel kívánunk fedezni mindent, amit eddig nem térképeztünk fel. Így volt ez az őskorban, az ókorban, és bizony így van ez ma is. Már az őskorban is gondolkodtak azon, hogy vajon mi minden lehet a csillagokon túl, ez a kérdés pedig mára sem vesztette aktualitását. Sok ember - köztük sok híresség - hiszi azt, hogy a földönkívüliek léteznek, és hogy bizony már a földön vannak. Erről számolt most be a híres angol tévés, Danny Dyer.

Az idegenek közöttünk élhetnek

Egy újabb híresség lépett a nyilvánosság elé, hogy elmondja a véleményét a földönkívüliekről. Danny Dyer kiemelte, hogy számára nem is kérdés az, hogy vajon létezik-e még értelmes élet más bolygókon is. Szerinte túlságosan lesújtó és szomorú lenne a valóság, ha egyedül mi léteznénk, senki más a világon. De nem is hisz benne, sőt úgy gondolja, hogy az idegenek már meg is találtak minket, figyelnek, és hamarosan fel is fedik, hogy itt vannak. 

Akik tagadják a létezésüket, csak félelemből teszik

- vélekedik a tévés.

Danny arról is beszámolt, hogy már gyerekkora óta hisz az idegenekben, ugyanis neki is volt személyes találkozása, és meg van győződve, hogy jelen vannak. Azt is kifejtette, hogy szerinte azért vannak jelen, mert felügyelik azt, hogy milyen állapotban tartjuk a bolygót, és ha már túlságosan roncsolnánk a természeti kincseinket, akkor közbe fognak lépni - írja a DailyStar.

Bizonyítékot tárt fel

Danny most bizonyítékot tárt fel, hogy már hosszú ideje itt vannak az idegenek. Azt javasolja ugyanis, hogy vegyük szemügyre az ókori (egyiptomi, sumér, de akár görög) ábrázolásokat, és bizony látni fogjuk, hogy nagyon is ábrázolták az ufók földi jelenlétét már a régi időkben is. 

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek