Ítélet

7 évet kapott Gyárfás Tamás – 27 év után derült ki, hogy mi volt a szerepe a Fenyő-gyilkosságban - galéria

Bors

Létrehozva: 2025.04.10.

Módosítva: 2025.04.10.

Megszületett a jogerős ítélet az 1998-ban, Budapesten meggyilkolt Fenyő János ügyében. Gyárfás Tamást elítélte a bíróság, Portik Tamás életfogytiglant kapott.

Pont került a magyar maffiatörténelem egyik legnagyobb port kavart leszámolási ügyének végére. Bár a gyilkos, Jozef Rohac már korábban börtönbe került, a likvidálást közvetlenül megrendelő Portik Tamást, illetve a „problémája megoldására” őt felkérő Gyárfás Tamást eddig nem ítélték el jogerősen.

Gyárfás Tamás
Gyárfás Tamás az utolsó jogán szólalt fel a legutóbbi tárgyaláson Fotó: Bors

Mint arról a Bors beszámolt, 1998. február 11-én Fenyő János békésen üldögélt kedvenc Mercedesében a fodrászához tartva, majd a Margit körút és a Margit utca sarkánál megállt a piros jelzésnél. Egy másik autóból kipattant a lesben várakozó Jozef Rohac, és minden gátlását levetkőzve odalépett a médiacézárhoz, hogy közvetlen közelről rálőjön egy sorozatot a gépfegyveréből. A vállalkozó régi barátainak elmondása szerint Fenyő egyébként számíthatott a merényletre, legalábbis ezt bizonyítja, hogy volt, hogy sírva beszélt arról, hogy szerinte meg akarják ölni.

Gyárfás Tamás
Portik Tamás egy korábbi tárgyaláson. Az ítélethirdetésen nem volt jelen Fotó: Kovács Tamás

Gyárfás Tamást hamar megnevezték

Fenyőnek esélye sem volt a merénylet túlélésére. Mind a magyar alvilágban, mind a jogásztársadalomban, mind a médiaszakmában azonnal elterjedt a szóbeszéd, hogy Gyárfásnak köze lehetett a médiamogul likvidálásához, ugyanis a két vállalkozó kapcsolata köztudottan megromlott a NAP TV tulajdonlása miatt. Egy választott bíróság egyébként végül Gyárfásnak adott igazat, az úszószövetség volt elnöke pedig éppen erre a döntésre hivatkozva hangoztatja, hogy nem volt oka egykori ellenlábasa megöletésére. Erről beszélt az utolsó szó jogán is, a legutóbbi tárgyaláson. 

Zamecsnik Péter, Gyárfás ügyvédje az ítélethirdetés előtti percekben a Borsnak elmondta: Gyárfásban nem merült fel, hogy ne jöjjön el a verdikt kihirdetésére. A tárgyalóterembe lépve Gyárfás hangosan és udvariasan köszönt, majd elfoglaltra helyét a vádlottak padján. Portikot nem érdekelte az ítélet, így nem is kapcsolták be. 

8G0A6621
Gyárfás tamás és Zamecsnik Péter
Gyárfás Tamás és ügyvédje, Zamecsnik Péter a bíróság folyosóján, az ítélethirdetés előtt fotó: Bors

Az ítélet szerint Portik Tamás felbujtó volt és életfogytiglani fegyházat kapott, míg Gyárfást felbujtói szerepéért 7 évre ítélték. A büntetését börtönben kell letöltenie. 

Az ügyről készült galériánkat a fotóra kattintva lehet megnézni: 

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek