Távol marad a Fenyő-ügy ítélethirdetéséről az ügy koronatanúja. Tasnádi Péter, az ismert vállalkozó szívből szorít Gyárfás Tamásnak, és úgy tartja, az Úszószövetség volt elnökét fel kell menteni, de ha mégis elítélik, valószínűleg azonnal börtönbe viszik.
Órákkal az ítélethirdetés előtt beszéltünk Tasnádi Péterrel, a Fenyő-ügy koronatanújával. Mint azt a Bors megírta, a Fővárosi Ítélőtábla várhatóan április 10-én, csütörtökön hirdeti ki jogerős határozatát a 90-es évek legnagyobb port felverő maffialeszámolásával kapcsolatban. A vád szerint Gyárfás Tamás Portik Tamást kérte fel, hogy szervezze meg Fenyő János likvidálását. A feladatot végül a már jogerősen elítélt Jozef Rohac végezte el. Tasnádi Péter hosszú éveken keresztül hallgatott, de miután Gyárfás Tamás ellen vádat emeltek, bejelentette: elmélete szerint azért nem lehetett az Úszószövetség volt elnöke a megrendelő, mert Gyárfás éppen Tasnádit bízta meg Fenyő megöletésével. Tasnádi – mondta ő- a feladatot el is vállalta, ám végül nem végezte el.
Gyárfás Tamást a Fővárosi Törvényszék első fokon 7 év szabadságvesztésre ítélte, míg Portikot életfogytiglanra, azzal a megkötéssel, hogy legkorábban húsz év letöltése után helyezhető legkorábban feltételesen szabadlábra. A vádlottak és az ügyészség is fellebbeztek, így az ügy a Fővárosi Ítélőtáblára került. Várhatóan csütörtökön mondják ki a végleges verdiktet.
Tasnádi Péternek feltettük a kérdést: elmegy-e az ítélethirdetésre.
Természetesen érdekel az ügy kimenetele, de távol maradok. Ha ott lennék, mindenki velem foglalkozna, én pedig nem szeretném ellopni a show-t. Fizikoterápiára megyek, masszőrhöz és edzeni. Szívből remélem, hogy Gyárfást felmentik, és utána végre nyugodtan élhet. Meggyőződésem, hogy nincs ellene közvetlen bizonyíték. Neki is elmondtam telefonon, amikor felhívott, hogy szerintem hatályon kívül kellene helyezni az elsőfokú ítéletet, vagyis első fokra visszahelyezni
– mondta Tasnádi, és hozzátette: amennyiben Gyárfást felmentik, szerinte Portikot sem lehet elítélni.
- Ha Portikot el akarják ítélni, ahhoz Gyárfást is kell. Egyértelműen az álláspontom szerint eddig csak azt sikerült bizonyítani, hogy a gépfegyver Jozef Rohac kezében sült el – hiszen megtalálták a gyilkosság helyszínén a DNS-ét - de azt, hogy őt ki bérelte fel, nem – jelentette ki az üzletember.
Marhára szorítok Gyárfásnak. Ma is írtam neki egy üzenetet, hogy ezt tudassam vele. Amikor megkérdezte, mi lesz, ha elítélik, elmondtam, hogy akkor azonnal bilincsbe verik és elviszik. Őszinte leszek, nagyon rossz az előérzetem. Azt is tudattam vele, hogy jó, ha a börtönbe visz magával mindent, amit engedélyeznek, többek között alsóneműt, pólót, tollat, papírt és keresztrejtvényt. Karcsú a készlet, amit bevihet magával, hiszen még az ivóvizet és a csokit is elvennék tőle
– árulta el Tasnádi Péter.
Az üzletember próbálja a lelket tartani Gyárfás Tamásban, ezért arra is vigyáz, hogy mit mondhat el neki.
- Azt nem javasoltam, hogy már a ítélethirdetésre bőrönddel érkezzen. Borzalmas lett volna neki ezt hallani. Egy 76 éves, milliárdos emberről van szó, aki még sosem volt börtönben. Tamás azt mondta nekem, ha lecsukják, már nem jön ki élve, de igyekeztem megnyugtatni, ezért megjegyeztem, hogy ezt nem lehet tudni. Hozzáteszem, Gyárfás egy rendkívül nyugodt, fegyelmezett és intelligens ember, én a helyében aludni sem lennék képes. Rajta nem látszik semmi.