Egy nő 12 éve szakított volt barátjával, de annak ellenére, hogy levélben még beszéltek párszor, soha nem gondolta, hogy valaha újra kezdik kapcsolatukat. Azonban ekkor még nem tudta azt, hogy a férfi a szokásosnál sokkal közelebb költözött hozzá, háza padlásterébe.
Egy nő döbbenten fedezte fel, hogy a férfi, akivel több mint egy évtizede szakított, a padlásán élt. Az ötgyermekes anya, akit csak Tracy néven említettek, elmesélte, hogy először hallott egy puffanást a háza padlásáról, majd látta, ahogy szögek hullanak le a hálószoba mennyezetéről.
Egyik nap reggel Tracy érezte, hogy valami nem stimmel, eleinte azt hitte valami paranormális dolog állhat a furcsaságok mögött. Azonban az, aki a nőt padlásán várta halálra rémisztette. Nem egy kóbor lélekről volt szó, hanem volt barátjáról, aki már 2 hete padlásán élt, azután, hogy kiengedték a börtönből.
A 2012-ben történt bizarr felfedezést csak rosszabbá tette az, hogy a pár már 12 éves szakított. Tracy kapcsolatban állt a volt barátjával, miközben ő a rácsok mögött volt, leveleket írtak egymásnak, amelyekben a férfi azt állította, hogy megváltozott, ennek ellenére a ő már nem akart újra belemenni a kapcsolatba.
Azt gondolta, hogy a férfi a legutóbbi letartóztatása után visszatért Charlotteba, Észak-Karolinába. Azonban kiderült, hogy a férfi a padlás hátsó részében rejtőzködött, miután Tracy fia és unokaöccse utána néztek a zajok és furcsaságok forrásának.
Találtak egy férfit. Az összes régi kabátot és dzsekit a fűtőberendezésbe pakolta, és ott aludt.
Amikor lebukott, a volt barátja elmenekült a helyszínről, mielőtt a rendőrség megérkezett volna. Nagy poharakat használt mosdóként, és több olyan poharat találtak, amelyek ürülékkel és vizelettel voltak tele. A mennyezeti szellőzőket is átalakította, hogy nézni tudja volt párját a padlásról.
Tracy teljesen megdöbbent a felfedezés hatására, hiszen a padlásra csak egy ajtón keresztül lehetett feljutni, amely a házban, a gyerekszobákhoz vezető folyosón volt, ennek ellenére a férfi valahogyan észrevétlenül feljutott - írta a Mirror.