Bezárás

Azonnali hatállyal bezártak egy kínai éttermet: sült kacsa helyett utcán befogott galambot árultak

B. V.

Létrehozva: 2025.04.09.

Arról nem is beszélve, hogy a konyha tele volt lejárt ételekkel és kosszal.

Azonnali hatállyal bezárattak egy kínai éttermet, amelyről kiderült a sült kacsaként árult ételü valójában galamb. A vendéglátóhely, amely Madridban üzemelt az utcáról fogta be az állatokat majd főzte megőket. Mint kiderült, az épület lakói, ahol a helyiség található, már többször jelezték a hatóságoknak, valami nincs rendben a hellyel.

sziréna, rendőrség, eltűnt, elhunyt, meghalt, gyász, Bence, T. Bence, Kata és Csaba
Azonnal bezáratták a helyet. Fotó: Unsplash

A rendőri razziáról az étteremben felvételek is készültek, amelyekből kiderült, a konyhában is embertelen állapotok uralkodtak. A hatóságok ugyanis találkoztak a rendkívüli kosz mellett elszineződött hússal is. Végül összesen 300 kg rothadt ételt gyűjtöttek össze  Jin Gu névre hallgató vendéglátóhelyről. Ehhez a hatalmas mennyiséghez hozzájárult az is, hogy összesen nyolc mélyhűtő nem működött megfelelően, továbbá a legtöbb hús felirat és lejárati dátum nélkül volt tárolva. 

A higiéniai követelmények mellőzése miatt pedig a vizsgálatkor patkányoka és csótányokba is belebotlottak a padlón. A főzőedények szintén mind koszosak volt. Az egyik járőr elmondása szerint a szag szinte kibiríhatatlan volt. De az is kiderült, tiltott állatok is voltak, többek között tengeriuborkák is. Nem volt ez mellett ráadásul megfelelően elhelyezve tűzoltó készülék sem, továbbá a hely egyáltalán nem felelt meg a helyi katasztrófavédelem által előírt követelményeknek, így a beltéri magasságnak és a vészkijáratok számának sem, írja a Mirror.

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek