Eljárás

Új eljárást indítanak az ügyeskedő Bige László ellen

Létrehozva: 2025.04.14.

Röpködtek a százmilliók, beindul a Versenyhivatal.

A Ripost írja, hogy új eljárást indít Versenyhivatal a híres-hírhedt baloldali milliárdos Bige László ellen. Akivel kapcsolatban nem rég a csődbűntette gyanúja is felmerült, hiszen hitelezők gyaníthatják eltűnni a pénzüket miután például egy svájci bankszámláról átjátszott legalább 100 milliót Magyar Péternek.

Korábban a GVH 11 milliárdos büntetést rótt ki Bige érdekeltségeire, de az ügyet áttekintő bírósági ítéletek nyomán a hivatalnak most bizonyos részleteket ismét át kell tekintenie. A kérdés, hogy pontosan mekkora büntetést kell fizetnie a Bige László milliárdos érdekeltségébe tartozó cégeknek, így a Nitrogénművek Zrt-.nek, amiért részt vettek a 2021-ben feltárt műtrágyakartellban.

A Gazdasági Versenyhivatal korábban megállapította, hogy a Bige László érdekeltségébe tartozó Nitrogénművek-csoport, más piaci szereplőkkel együtt, éveken keresztül jogsértően korlátozta a versenyt a hazai műtrágyapiacon. Bige érdekeltségeit 11 milliárd forintos bírsággal sújtották. A műtrágyakirályként emlegetett baloldali milliárdos azonban nem hagyta annyiban a dolgot, és pert indított. Az ügy előbb a Fővárosi Törvényszékre, majd a táblabíróság érintésével a Kúriára is eljutott. Bige László saját értékelése szerint cége nyerte meg a jogvitát, a GVH viszont másként látja a helyzetet. Ami biztos, hogy a versenyhatóságnak most  új eljárást kell lefolytatnia.

Az ügy kapcsán Horváth Bálint a GVH kommunikációs vezetője arról beszélt, hogy az árak rögzítése, a piac felosztását célzó tiltott megállapodás, vagyis a kartell  jelentős társadalmi károkat okozhat. Hozzátette: a műtrágyakartell miatt – a jogsértés ideje alatt – a mezőgazdaság szereplői magasabb árakkal szembesülhettek, vagyis a GVH szerint a cég milliárdokban mérhető kárt okozott a magyar gazdáknak. Mivel a műtrágya a mezőgazdaságban meghatározó, a jogsértések növelhették a termelők költségeit, a drágulás pedig tovább gyűrűzhetett az élelmiszerpiacra, potenciálisan károsítva ezzel a fogyasztókat, a magyar családokat is.

A Magyar Nemzet kereste Bige Lászlót egy  másik botránya kapcsán is. Mint emlékezetes, a múlt héten a Metropol arról írt, hogy a baloldali milliárdos legalább százmillió forintos támogatást adott Magyar Péteréknek. A lap szerint a kilenc számjegyű összeg Svájcon keresztül jutott a Tisza Párt környezetébe. Érdeklődtek Bige Lászlónál arról, hogy elismeri-e a támogatást, de nem jártak sikerrel. Természetesen a Tiszát is keresték, válasz onnan sem érkezett.

A cáfolatok hiánya tovább erősíti a feltételezést, hogy a milliárdos azért adott tetemes summát a Tisza Pártnak, mert kormányváltásban bízik és abban: ha Magyar Péterék kerülnek hatalomra, a milliárdos számára kedvezőbb üzleti környezet alakul ki.

A Metropol információi szerint az elmúlt hónapban 9 számjegyű, azaz legalább 100 millió forintnyi támogatást adott Bige László baloldali milliárdos Magyar Péternek. 

A hatalmas összeg svájci „mellékvágányról” érkezett, egy a Tisza párthoz szorosan kötődő szervezet bankszámlájára. Az ügylet lebonyolításában Magyar Péter egyik kedvenc pénzügyese, bizonyos Bárdos Barnabás segédkezett, akinek neve a Vogel Evelyn- Hanzel Henrik féle hangfelvételekről lehet ismerős. Bárdos már az indulástól, a később eltávolított Farkas Dezsővel közösen felügyelte a pénzügyeket, Hanzel fontos és kihagyhatatlan emberként beszélt róla.

A 9 számjegyű, Svájcból érkező „támogatás” különböző pénzügyi körök érdeklődését is felkeltheti, hiszen eddig a piac úgy tudta, hogy Bige László vállalkozásai nincsenek túl jó állapotban, a cégcsoport finanszírozása körül sok a kérdőjel, ugyanis a Nitrogénművek Zrt. jelentősen el van adósodva. Ráadásul a vállalkozásnak idén májusban lejár egy 200 millió eurós kötvénye is, aminek visszafizetésére a Telex információi szerint a cégnek nincs pénze. A baloldali hírportál annak a lehetőségét sem zárta ki, hogy a Bige-féle cég végül csődöt jelent. Nem zárható ki, hogy a 9 számjegyű adomány Magyar Péternek valamiféle nagyszabású pénzügyi manőver része.

Bige László nem először próbál meg szorult helyzetében politikai egérutat találni, pénzügyi nehézségeivel hozták összefüggésbe azt is amikor támogatta Márki-Zay 2021-22-es kampányát. A korábbi baloldali miniszterelnök-jelölt előbb ötmillió forintot, aztán 2022 januárjában már 10 millió forintnyi támogatást ismert be nyilvánosan Bigétől.

A Magyar Péter zsebébe most minimum 100 millió forintot beletevő milliárdos, Gyurcsányék korábbi pénzembere egy elképesztő luxuserődben él Nyíregyháza közelében egy vadaspark közepén. Bige birtokát vizesárok rendszer és egy quadokkal felszerelt őrszázad védi, van itt helikopter leszálló, saját vadaspark és tórendszer hidakkal.

 Van itt helikopter leszálló, saját vadaspark és tórendszer hidakkal / Fotó: Ripost
Hamisított pólókkal kezdte, aztán jött Horn Gyula / Fotó: Facebook

Hamisított pólókkal kezdte

Bige László 1958-ban született Nagyváradon. Elsőként sportmárkák emblémáit kezdték el pólókra szitázni, saját elbeszélése szerint a hamisított pólókból éjjelente akár ezret is készítettek, így az akkori havi fizetés ötszörösét is megkereste. Bige ezután nagyobb sebességre kapcsolt, és nemcsak ruhákkal, hanem vegyipari anyagokkal, műtrágyával, mosószerrel és üvegipari alapanyagokkal, valamint autógumival is kereskedett. Szocialista kapcsolatai révén ő lett a romániai Caola kizárólagos forgalmazója, 1996-ban már ő bonyolította le a legnagyobb forgalmat a vegyiparban Magyarország és Románia között. Már milliomosnak számított, amikor 1996-ban sor került a Tisza Menti Vegyiművek privatizációjára. Bige ekkor levelet írt a miniszterelnök Horn Gyulának, aki szólt Csiha Judit privatizációs miniszternek, hogy kapja meg a Tiszamenti Vegyi Műveket. Medgyessy Péter volt MSZP-s miniszterelnökkel is szoros barátságot ápolt, több alkalommal tanúk előtt Péterkémnek nevezte az akkori kormányfőt. Gulyás Mártonnak adott interjújában azt sem titkolta, hogy a baloldali elit minden fontosabb tagjával vadászott már.

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek