<p><strong>Bizarr művészet</strong> - ezt a címet viseli sorozatunk, melyben világhírű alkotók megdöbbentő, megbotránkoztató, sokszor sötét titkairól rántjuk le a leplet. Aktuális részünkben egy olyan rendezőről lesz szó, aki rájött: úgy tükröződhet a színészei szemében a félelem a leghitelesebben, ha valóban rettegnek.</p>
A modern filmes technikák korában meg sem fordul az ember fejében, hogy bizony évtizedekkel ezelőtt még egész máshogy zajlott egy-egy horrorfilm forgatása. Míg manapság a színészek zöld háttér előtt rémüldöznek, a szörnyeket pedig - legyenek azok hatalmas dinoszauruszok, űrlények vagy épp megvadult állatok - az utómunkálatok során teszik oda ügyes kezű grafikusok (no meg dollármilliókat érő számítógépes programok), addig korábban két lehetőség állt rendelkezésre: vagy bábokat használnak, vagy igazi állatokat.
Hitchcock ez utóbbiban hitt.
1963-as moziját, a Madarakat máig az egyik legnagyszerűbb, legelemibb félelmekre építő horrornak tartják. Sokáig azonban nem lehetett tudni: a film csúcspontjaként szolgáló jelenetet, ahol Tippi Hedren karakterét egy kis emeleti hálószobában megtámadják a megvadult madarak, valódi horrorként élte meg a színésznő.
Noha a filmből nem tesz ki két percet, a forgatás hosszú napokig tartott. Az ötödik napon Herden véresen, elgyötörten, hisztérikusan zokogva állította le a forgatást. Orvost kellett hívni hozzá, aki egy hétre kórházba utalta, hogy össze tudja szedni magát - mind fizikailag, mind lelkileg. "Mit akar csinálni? Megölni őt?" - kelt ki magából a doki, amikor Hitchkock nem akarta elengedni egy teljes hétre a főszereplőjét.
"Hazudott nekem"
De mi is történt pontosan? Tippi Hedren 2016 végén adta ki visszaemlékezéseit, melyek kiválóan rávilágítanak, milyen kegyetlen volt Hitchcock munkamódszere. Neki ugyanis azt mondták, mechanikus madarakkal kell majd "megküzdenie". Csak a forgatás előtti pillanatokban derült ki számára: nem elég, hogy élő madarak lesznek, de a helyszín felszereléséből pontosan látszott: soha nem is terveztek mást - egyszerűen őt csapták be.
"Hétfő reggel volt. Aznap vettük fel a hálószobai jelenetet, amikor a rendezőasszisztens, James H. Brown - aki jó barátom volt - jött értem az öltözőbe. Jim mindig csodás volt velem, és barátok lettünk - aznap azonban valami miatt nem tudott a szemembe nézni. Mindenfelé nézett, csak rám nem. Végül kibökte: A mechanikus madarak nem működnek, igaziakat kell használnunk - majd gyorsan távozott. Jó néhány másodpercbe telt, mire magamhoz tértem. Élő madarakat használnak ehhez az apokaliptikus jelenethez?!"
Mint kiderült, Tippi Hedren rémülete megalapozott volt: a madarak egy részét például vékony damillal a ruhájához kötözték, hogy még véletlenül se tudjanak távolabb repülni tőle. "Rémült voltam, és alighanem sokkos állapotban, mégis azt mondogattam magamnak újra és újra: Nem engedem, hogy megtörjön. Nem engedem, hogy megtörjön" - áll Tippi könyvében.
Az ötödik napra - amikor végül ő maga mondta: elég, így emlékezett vissza:
"Olyannyira a saját túlélésemre koncentráltam, hogy észre sem vettem, de később elmondták, hogy ekkor még rémisztőbb és szívszorítóbb volt a stábnak nézni, mi történik velem, mint az előző négy napon - és nem volt senki, aki leállíthatta volna a borzalmakat, csak Hitchcock."
A történtek legironikusabb része, hogy az állatok védelmében az ASPCA állatvédő szervezet képviselői a filmforgatás alatt végig jelen voltak - ám úgy tűnik, a színészek érdekeit senki sem merte védeni, még akkor sem, amikor a rendező láthatóan túlment egy határon.
"Hitchcock mentális börtönbe zárt"
A legendás rendező - aki eredetileg Grace Kellynek szánta a szerepet - egy reklámban szúrta ki Tippi Hedrent, akinek nem is nagyon volt korábban színészi tapasztalata. A Madarak után az 1964-es Marnie főszerepét is neki adta, miközben valósággal a nő megszállottja lett. Erről a színésznő először 1983-ban nyilatkozott - azaz két évtizeddel később - Donald Spoto: A zseni sötét oldala című könyvében, melyből a BBC 2012-ben készített filmet The Girl címen.
The girl - azaz "A lány" - így utalt csak a rendező Tippire, akinek valósággal megszállottja volt. Rendszeresen követtette valakivel, elemezte a kézírását, a forgatások alatt pedig mocskos vicceket sütött el neki. A végső csepp a pohárban az volt, amikor Hitchcock nem akarta elengedni egy díjátadóra New York-ba. Ezt követően nem dolgoztak többé együtt.
Tippinek egyébként egy lánya született, a Golden Globe-díjas Melanie Griffith. Unokája, Dakota Johnson szintén színésznő.
Fojtogatás, erőszak - nem Hitchcock az egyetlen
Persze nem Alfred Hitchcock az egyetlen, aki valódi rettegést akart látni színészei szemében tükröződni a film hitelessége érdekében.
Alighanem a filmtörténelem legismertebb nemi erőszakot bemutató jelenetét az Utolsó tangó Párizsban című moziban láthattuk. Noha tényleges behatolás nem történt, nyugodtan kijelenthetjük: az erőszak igenis valódi volt, miután a rendező Bernardo Bertolucci és a főszereplő Marlon Brando a forgatás előtti este találták ki a képsorokat, amin Brando karaktere vajat használva síkosítóként közösül análisan az akkor 19 éves Maria Schneiderrel - a színésznőt azonban minderről nem értesítették. A rendező először 2013-ban beszélt az esetről: elmondta, szörnyen érezte magát, de szükséges volt a kegyetlenség: egy megerőszakolt lány, és nem egy színésznő reakcióit szerette volna rögzíteni.
Quentin Tarantinóról pedig idén derült ki, hogy a forgatások során a hitelesség kedvéért maga fojtogatta a színésznőit - Uma Thurmant és Diane Krugert -, azonban erről "legalább" tudtak előre a színésznők és bele is egyeztek.
Ridley Scott a legendás Alien-filmnél is alkalmazta a hiteles rémület-technikát, bár kevésbé megalázó módon. Az űrhorror egyik kulcsjelenetéről, amikor az idegen lény először tör ki az egyik karakter mellkasából, csak nagy vonalakban tudtak a szereplők. Azt azonban, hogy pontosan milyen drámai lesz a jelenet, és mennyi (mű)vérrel fog járni, csak sejthették. Sigourney Weaver visszaemlékezése szerint gyanús volt, hogy a stábtagok mind esőkabátban készültek a jelenetre - biztosat azonban egyik színész sem tudott, így a rémület és a döbbenet, amit a felvételen látunk, nagyon is valós volt.
