Ráhúzódott a koronavírus a 12 éves Lilla szívére: szervátültetéssel mentették meg a kislány életét

Életvidám, cserfes kislány a most 12 éves Haszmann Lilla, akinek egy percre nem áll meg sem a keze, sem a lába. Arcáról le sem lehet törölni a mosolyt, ami még úgy is látszik, hogy hatalmas, FFP2-es maszk fedi jó részét. Nem látható szája helyett világító szemei mosolyognak és vele örül az őszi napsütésben a szőkén szálló haja, a törékeny teste körül libbenő pörgős szoknyája, de még a szép cipője is, amit egy fontos alkalomból vett fel.

Lilla fényképeit ugyanis egy pénteken nyílt kiállításon állították ki sok más díjazottéval együtt az Angyalföldi József Attila Művelődési Központban – érthetően büszke és izgatott. A kislány hat éves kora óta fotóz, és egy olyan pályázaton lett a felnőttek mezőnyében különdíjas, amelyen azok az emberek indulhattak, akik más szervével élnek.

Más szívével él

Lilla nemrég új szívet kapott. Az édesanyjától és édesapjától, fogantatásakor kapott szerv ugyanis felmondta a szolgálatot: a koronavírus tette tönkre. Az a vírus, ami úgy jött, rombolt és győzedelmeskedett Lilla családja felett, hogy azt sem tudták, a kicsi lány egyáltalán elkapta a fertőzést. Tüneteket ugyanis nem okozott. Lillát április 27-én transzplantálták a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézetben, találkozásunkkor mégis úgy szalad fel előttem a lépcsőn a második emeletig, hogy követni is alig lehet. Én még akkor is fulladok, mikor ő már rég végignézte a teljes kiállítást, és végre meg tudom állítani beszélgetni. Anyukája messze ül le tőlünk, ugyanis Lilla akar interjút adni.

– Tavaly december volt, amikor nagyon fájt a hasam és a fejem, hánytam is két hétig. Anyu és a nagyi december 30-án vitt be a Heim Pál Gyermekkórházba. Azt mondták, hogy másnap reggel hazamehetek, de reggel átvittek a szívkórházba. Pont szilveszter napján! – meséli őszinte felháborodással a hangjában.

Ráz a néma sírás

Megértem, de nem a szilveszter miatt, hanem azért, mert kiderült, Lillának súlyos szívizomgyulladása van. Sokáig próbálták gyógyszerekkel kezelni, ám január végére olyan rossz lett az állapota, hogy műszívet kellett a szívébe ültetni. Az apró, bonyolult szerkezet segítette onnantól kezdve a szívét verni, Lilla meg is mutatja a visszamaradt heget.

– Sokáig úgy hittük, hogy a műszív segít, és ha megerősödik a szívem, hazamehetek. De ahogy próbáltak lehozni a gyógyszerekről, mindig újra hánytam és nagyon rosszul voltam. Aztán április 27-én este lefeküdtem aludni, anyu is hazament. De pár óra múlva mégis anyu ébresztett, hogy most lesz a műtét. Steril fürdőt kaptam, teljesen tetőtől talpig, aztán új szívet. Nagyon nem örültem az újabb műtétnek, de azt már nagyon vártam, hogy utána jobban legyek – folytatja Lilla, és miközben engem ráz a néma sírás, a lábai ritmikus ringásában keresek megnyugvást.

A kislány sorolja a rideg tényeket, menne már tovább, neki itt ma dolga van, több interjút is kell adnia. Hamar érünk a végére.

– Nagyon gyorsan jobban lettem a műtét után, három hét múlva hazamehettem. De nem ehetek semmilyen zöldséget, gyümölcsöt és olajos magot! Csak citromot, narancsot és banánt. De legalább biciklizni már lehet, amikor nem a steril szobában vagyok – darálja Lilla, és már suhan is tovább a szép szoknyájában, a kopogós cipőjében. A haja libbenése még velem marad, amikor anyukája mégis leül mellém.

Kivel történik?

– Azért nem volt ilyen egyszerű, de örülök, hogy ő csak ennyire emlékszik – mondja mosolyogva Csörgő Brigitta, és én készséggel elhiszem.

– Amikor tavaly hányni kezdett, a háziorvosunk koronavírus-karanténban volt, csak telefonon tudtunk konzultálni, ő mondta, hogy ha nem javul, vigyük kórházba. Ott azt mondták, csak egy kis folyadékot kap, reggel hazavihetjük. Anyukám maradt bent vele, én hazajöttem, reggel hétkor pedig a nagyi hívott, hogy ha jövök, már egy másik kórházba menjek, mert baj van. Mire január 30-án megkapta a műszívet, már olyan gyenge volt, hogy csak feküdt és annyit mondott: „Anyu, nagyon fáj!” – meséli Brigi. Eddigre Lilla szívén már hegesedés is volt, ami a vírus szövődménye.

– Az osztálytársai között volt több koronás, de Lillának semmi tünete nem volt, nem is gondoltunk rá, hogy teszteltetni kéne. Az ember mindig azt gondolja, vele nem történhet ilyesmi... Februárban került fel a transzplantációs várólistára, amikor már látszott, hogy nem fog rendbe jönni a szíve. El kellett mondanom neki, hogy más szívével fog tovább élni, ami ellen sokáig tiltakozott, majd sírt, és azt kérdezte: „Miért kell, hogy valaki meghaljon miattam?” Ahogy Lillusnak, nekem is meg kell tanulnom elrendezni magamban, hogy honnan van a szív, miért is élhet ma a kislányom. De én úgy hiszem, ennek így kellett történnie.