Aktuális

Közeleg a világvége: a tudósok megfejtették a riasztó jóslatot

Bors

Létrehozva: 2021.09.04.

A tudósok szerint közel a végítélet napja.

Egy üstökös ütközni fog a Földdel, és teljesen elpusztítja az általunk ismert világot a "következő 10-15 évben", amint azt a Jelenések könyve megjósolja egy bibliakutató szerint.

David Hareen szerint bizonyítékok vannak arra, hogy a Földbe többször is belecsapódott már üstökös, és a kutatásai alapján azt mondja, 10-15 év múlva potenciális esélyünk van a pusztulásra. Szerinte a jelek egyértelműen arra utalnak, hogy közel Jézus második eljövetele, mely a Biblia szerint a világ végét jelenti.

A kutató egész életében a Bibliát tanulmányozta, és mint mondta, az Ószövetség összes nagy katasztrófáját üstökösök okozták - beleértve az özönvizet, Szodoma és Gomorra pusztulását, valamint az egyiptomi csapásokat is. 

Úgy véli, két égi objektum van, amely mindig visszatér a Föld közelébe: egy kisebb, mely 54 évente érkezik, és egy nagyobb, amely 2000 évente. Ez a nagy lesz az, amely elpusztítja a világot.

Hareen feljegyzései szerint nem ez az üstökös volt, amely Jézus születésénél megjelent, viszont abban biztos, hogy ez okozta a földrengést Jézus kereszthalála után. És szintén ez lesz, amely a "második, dicsőséges eljövetelt" eredményezni fogja.

(via)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek