Aktuális

Életjelet adott magáról VV Fanni? Rejtélyes e-mail döbbentett meg mindenkit

Bors

Létrehozva: 2021.12.09.

Továbbra is kizökkenthetetlen nyugalommal védi igazát B. László, aki a szakértőknek szegezett keresztkérdéssel és egy rejtélyes e-maillel azt próbálta bizonyítani, hogy semmi köze Novozánszki Fanni meggyilkolásához.

Forrás: Bors

Szótlanul, de nyugodtnak tűnő arccal ballagott be már sokadjára a tárgyalóterembe B. László. Mint ismert, a férfit azzal vádolják, hogy 2017 novemberében a valóságshow sztárt a lakásában megölte, majd testét a kocsihoz cipelte és a Dunába dobta. László azóta is tagad, négy éve állítja: a jól ismert videón Fanni még élt, csak ájult volt, ő pedig csupán két ismeretlen férfinek adta át a testét.

A mai napon ismét tárgyalóteremben találkozott a testület, ahol szakértőket kérdeztek ki. B. László és ügyvédje valóságos keresztkérdéseknek vetették alá a szakembereket, melynek végén kiderült: valaki egy rejtélyes e-mailt küldött 2017. december harmadikán Fanni e-mail címéről, méghozzá egy, Fanni vezetéknevéhez kísértetiesen hasonlító címre, egy bizonyos Péternek, akinek egy telefonszámot is küldött. A bírónő megdöbbent, és meglepetten fordult Szamosi Csaba ügygazdához, a nyomozást összefogó szakemberhez, hogy megkérdezze: felhívták-e az üzenetben feltüntetett számot. Mikor a férfitől nemleges választ kapott, a bírónő a hangjában némi éllel tette fel a kérdést, miszerint egy olyan ügyben, ahol több száz milliót költöttek egy áldozat felkutatására, nem kellett volna megvizsgálni minden apró jelet? 

B. László arra utal, hogy Novozánszki Fanni tevékenységével életjeleket adott - szögezte le Dr. Farkas Gabriella bírónő, mire László egyetlen bólintással jelezte helyeslését. Szamosi azonban határozottan mondott nemet:

- Mindent megtettünk, hogy megtudjuk, él-e vagy halott-e Novozánszki Fanni. Minden technikai részletet igyekeztünk leírni - védekezett, majd hozzátette, hogy semmi nem utal arra, hogy az üzenet azt jelentené, hogy Fanni életjeket adott volna magáról. 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek