Aktuális

Elfajult a szex, 18 év börtön lett a vége

Bors

Létrehozva: 2021.10.04.

Igazi romantikus történetnek indult a gazdag örököslány és a kidobófiú szerelme. De tragédia lett a vége, amikor a férfi véletlen megfojtotta párját szex közben.

Még 2019-ben ismerkedett meg egymással az akkor 32 éves Marc Schatzle és a 22 éves gazdag brit örököslány, Anna Reed. A férfi kidobóemberként dolgozott, amikor megismerkedtek, majd elkezdték bejárni együtt a világot. Anna halálakor éppen Svájcban nyaraltak, ahol állítólag albérletet is keresgéltek, hogy megkezdjék közös életüket. Az egyik este viszont rosszul sült el a szokásos szexjátékuk, ugyanis az akkor drog hatása alatt lévő férfi véletlen megfojtotta az örökösnőt. 

Anna szerette a szexklubbokat, és inni is szeretett, hiszen angol volt– nyilatkozta a tárgyaláson a férfi, aki elmondta, hogy volt párja szerette, ha az együttlétek alatt a férfi fojtogatja őt.

A férfi bankszámláját épp akkoriban fagyasztották be, a zsebében pedig átszámolva mindössze 70 ezer forint volt, míg a nő elég jól állt anyagilag.

A bíróság szerint ez akár indíték is lehetett, hiszen a szálloda más vendégei azt mondták a rendőrségnek, hogy hallották, hogy a pár vitatkozik egymással, és a pénz szót is hallani vélték a falakon keresztül. Ráadásul a férfi eldugta Anna bankkártyáját és a telefonját is.

Az ítéletet végül idén hozták meg, és 18 év börtönre ítélték a férfit a DailyStar információi szerint.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek