Mesesorozatok voltak, vannak és lesznek. Ebben a részben pár régi kedvenc vonul fel, ezúttal a magyar mesehősök közül. Versben és prózában, néha rajzfilmen vagy képregényben is.
A Janikovszky-könyvek: állandó figura kevésbé akad bennük, de ahogy a gyerek nőtt, úgy lehetett az Örülj, hogy fiú/Örülj, hogy lány! könyvek után megvenni mondjuk Dani történeteit, aki előbb óvodába ment, majd iskolába, akárcsak elődje, a fent ismertetett Pöttyös Panni. De lett könyv ugye kiskamaszokról és szülő szövegekről, hétköznapi pszichológia muris-humoros történetekbe ágyazva, amit azért (is) vettek meg, mert szinte mindenki magára ismert. Az úgy volt, kezdi ma is sok gyerek, Janikovszky Éva pedig egyszerűen leírta, amit és ahogyan meséltek.
Vuk, Csí, Kele, Bogáncs és a többiek – Sok helyen kötelező olvasmányként is feladják a nagyobbaknak Fekete István valamelyik állatregényét, a sorozatból természetesen Vuk, a róka lett a sztár, akit Dargay Attila filmesített meg kiválóan (a legendás film gyászos véget ért „új” verzióját gyorsan felejtsük el). Vuk kivételével egyik állat sincs minimálisan sem „emberesítve”, a valódi környezetében, a valódi szokásai szerint ábrázolja őket az író egytől egyig, a legtöbbe beleszőve az állatok körül élő emberek élettörténetét is, szerelmestül, vadászostul, pálinkástul.
És ezek még csak a kedvelt magyar gyereksorozatok egyike-másika, a csehek-szlovákok például annyi remekművet alkottak, hogy tervem szerint nekik külön posztot érdemes szentelnem.
Vakmacska
