Mártély Szegedtől kb. 30 kilométerre északra van, a nagy lapos Alföldön. Hódmezővásárhelytől nehézgépektől szétdúrt út vezet oda, meg persze kerékpárút is, nem beszélve a községet átszelő vasútról. Mártély a Holt-Tisza partján fekszik, lakói szemlátomást az alföldi emberek küzdelmes életét élik, hol aszállyal, hol árvízzel, hol meg az elöregedéssel, az elvándorlással vívják harcukat.
Ne menjetek Mártélyra, mert a Tisza gátján belül ott egy holtág, a víz vizes, a mocsár mocsaras, a strand homokos. A partra vagy száz méter hosszan homokot terítettek, lehet várat építeni, hagyományosat, meg kedvencemet, a csurgatósat is.
De ti ne építsetek várat Mártélyon, mert a vízben sok a sulyom, egy vízinövény termése. A kicsik elkerített részét nap mint nap gondosan kitakarítják, de a sulyom gyilkos négy tüskéje a homokban boldogan fetrengő felnőtt fenekébe bármilyen irányból bele tud fúródni, aztán csak felveritek a holtág nyugalmát az óbégatással.
Ne menjetek Mártélyra, mert a víz olyan kellemes, simogató és tiszta, hogy nem akaródzik kijönni belőle akkor sem, amikor minden intelem és józan számítás szerint a sötét szobában kellene ülni.
Ne menjetek Mártélyra, mert az ártéri erdő több kilométernyi tanösvényt rejt, nagyon igényesen összeállított információs táblákkal, és az ember csak áll egyik lábáról a másikra, hogy akkor most merre is induljon el. A halászattal ismerkedjen? Vagy az árvízvédelemmel? Az ártéri erdőkkel? A madárvilággal? A 7000 éves halászfalu maradványaival?
Ne menjetek Mártélyra, mert szállásadók a többnyire fillérekbe kerülő szállás mellett ingyen adják kölcsön a biciklit is, aztán azzal szép szisztematikusan muszáj bejárni mindent, de még így is, kinek van erre mindre ideje? Arról nem beszélve, hogy ingyen vagy szintén fillérekért adják a zöldre festett ladikokat, hogy a szemközti sziget áthatolhatatlan dzsungelét is megközelíthessük.
Ne menjetek Mártélyra, mert hiába, hogy végre alhatnátok, hiszen szabadságon vagytok. Muszáj felkelni hajnalban, meg kell hallgatni a természet végtelen csendjét. Le kell ülni öt órakor egy horgászstégre a kávéval, nézni, ahogy a vízfelszínt borzolja a hajnali szél, aztán futócipőt kell húzni és kihajtani az éjszakát a tagjainkból a Tisza-gáton, vagy csak elcsámborogni a tanösvénynek a mocsáron átvezető szakaszán, a cölöpökre fektetett pallókon az élő Tiszához, hallgatni a csónakok kotyogását, és megfogadni, hogy otthon előveszitek a Juhász Gyula-kötetet. Meg kell kóstolni a nyárfákat 8-10 méter magasan bekúszó parti szőlő termését (savanyú), fel kell mászni a madárvártába, ámulni a természet nagyszerűségén és egyéb közhelyeseket gondolni nagyon boldogan.
Ne menjetek Mártélyra, mert ha mindenki elindul, azt veszti el, ami most nekem a legvonzóbb: hogy egy átlagos hétköznapon akár órákig csak néhány ember lézeng a példásan rendben tartott szabadstrandon, nincsenek eldobált csikkek, papírzsebkendők, nyugodtan be lehet menni a nyilvános vécébe.
Ne menjetek Mártélyra, mert annyi minden van a tágabb környéken is, hogy nem győzitek idővel. Ópusztaszer mindössze 23 kilométer, kerékpárút vezet odáig, a gyerekeknek a legizgalmasabb az átkelés a mindszenti komppal (a nagyoknak inkább az, elérjük-e visszafelé az utolsó kompot). Nyolc kilométerre van Hódmezővásárhely, ahova egy fagyi kedvéért érdemes bekerekezni, van néhány remek játszótér, a Fekete Sas mellett pedig egy szökőkút, ahol a járdából jönnek ki mindenféle méretű és formájú vízsugarak.
Ne menjetek Mártélyra, mert egy köpésre van Szeged, de ez egy másik poszt lehetne, ami arról szólna, milyen igazságtalanság, hogy én már nem élek Szegeden, mások meg igen. Ehhez pedig csak egy dolog fogható: ha fáj a szíved, hogy amíg Szegeden vagy, nem vagy Mártélyon.
Ne menjetek Mártélyra, mert függőséget okoz.
Brumibaby
A képekért köszönet a szerzőnek.
