Császármetszés szülésélménnyel

Nos, először is mindenkinek köszönöm, aki gondolt ránk a nagy napon. A „szorítás” sikeres volt, nem is hinnétek, mennyire. Nem csak azért, mert a kislányunk épen és egészségesen született, és mert minden a lehető legsimábban ment, hanem mert végre két nehéz szülés és felépülés után részem lehetett egy élményszerű szülésben.

Igen szülésben, mert valahogy most még az is sikerült, hogy a császár ellenére ne csak egy eszköznek, egy inkubátornak érezzem magam, hanem valahogy részese legyek a történéseknek.

A szülés előtti éjszakát a férjem is és én is nagyjából átvirrasztottuk. Hajnalban felkeltünk, elkészültünk, az alvó gyerekeink kaptak egy-egy búcsúpuszit, és mi kéz a kézben elindultunk a kalandra. Szinte szótlanul ültünk az autóban, néha egy-egy teljesen érdektelen mondat csak figyelemelterelésül, de alapvetően némák voltunk, befele figyeltünk. Aztán megérkeztünk, egy ölelés és egy nagy sóhaj, majd átléptünk a kapun.

Amikor beléptünk a szülészet teljesen elzárt területére, mintha egy másik világba csöppentünk volna. A reggeli óra ellenére nagy volt a sürgés-forgás, de mégis valami nyugalom áradt szét a helyen. Kivétel nélkül mindenki mosolygós, kimondottan jókedvű és végtelenül kedves volt. Valahogy olyan profinak tűnt minden és mindenki, és ettől a nyugalomtól szépen lassan én is megnyugodtam. Az pedig kifejezetten jólesett, hogy bárki, akivel kapcsolatba kerültem, kezet nyújtott és bemutatkozott. Ez sokat jelentett nekem – a korábbi kórházakban még többnyire a köszönés is elmaradt – valahogy ettől embernek éreztem magam nem csak egy munkadarabnak.

Néhány ellenőrző vizsgálat után megkezdődött a műtéti felkészítés. Ehhez egy külön szülőszobát kaptunk és egy nagyon szimpatikus szülésznőt, aki minden egyes lépés előtt elmondta, hogy mi és miért fog történni, és a leghülyébb kérdéseimre is angyali türelemmel válaszolt. Egyetlen kellemetlen élményem volt csupán, hogy itt a katétert még az érzéstelenítés előtt teszik fel, de ez volt a nap legrosszabb része.

A leghálásabb a mai napig az aneszteziológusnak vagyok. Az érzéstelenítés előtt átbeszéltük a korábbi esetet (postspinál migrén) és a gerincsérvemet. Mindent, de mindet elkövetett, hogy ne ismétlődjön meg a probléma (feljebb szúrt, hogy ne érintse a területet, a legvékonyabb – gyerektűt – használta, és plusz megelőző gyógyszereket adott). Majd elmesélte, hogy nem csoda, hogy problémáim voltak korábban, mert a spinális terem nem olyan, mint általában, ezért nagyon nehéz a szúrás.

Aztán megkezdődött a műtét, az aneszteziológusnő pedig végig a fejem mellett állt, és hogy kevésbé legyek ideges, beszélgetett velem. Mindenféle kedves sztorikat mesélt, figyelte az arcomat és minden rándulás okára rákérdezett. Egyrészt megnyugtató volt ez a figyelem, másrészt sokkal gyorsabban és elviselhetőbben telt az idő.

Persze a férjemről sem feledkeztek meg eközben. Őt egy külön váróhelységbe kísérték, ahol egy üvegfalon át figyelhette az eseményeket. Eleinte nem mert odanézni, de a csecsemős biztatására – aki a kiemelésig vele volt – mégis átkukucskált. Az orvosok nagyrészt takarták a műtéti területet, de ő, aki nem szívesen néz még tévében sem vért vagy műtétet, lenyűgözve nézte végig, ahogy a lánya az orvosok segítségével, popsival előre megszületik. Azt mondja, hogy csodálatos volt, valahogy részese lehetett az egész misztériumnak. Aztán a kis, nyávogó csomagot bevitték abba a részbe, ahol a férjem volt, ő pedig elvágta a köldökzsinór babán lévő részét – nem is gondoltam volna, hogy megteszi. Majd megmérték, bebugyolálták a bébit, egy kicsit behozták hozzám és a mellkasomra fektették, amíg a belső szerveimet tették helyre. Annyira jó volt. A kis arca az arcomhoz ért, úgy emlékszem, nem sírt, de szemét szorosra zárta. Majd visszavitték a férjemhez, engem befejeztek, majd kitoltak ugyanabba a szobába, ahol az előkészítés zajlott, és ahol már várt a férjem kezében családunk legifjabb tagjával.

Két csodás órát töltöttünk itt együtt. A csecsemős segített az első mellre tételnél és elmondta, hogy mennyire fontos, hogy ha csak lehet az első két órában a baba mellre kerüljön, úgyhogy ők nagyon támogatják az anyákat ebben.

Aztán lekerültem a császárőrzőbe, ahol letöltöttem a műtéttől számított nyolc órás pihenési időm maradékát. Félóránként vérnyomást és testhőmérsékletet mértek, majd a nővér segített felkelni, lezuhanyozni és átmenni a szobába. Kedves, de határozott volt, valódi segített nyújtott.

A regenerálódás nagyon gyorsan zajlott. Már aznap este sétálgattam, másnap a fordulástól és a lassú felkeléstől eltekintve rendben voltam. Ahogy átkerültem a szobába, hozták a bébit, aki onnantól folyamatosan velem volt. Olyan jól voltam, hogy ez semmilyen nehézséget nem okozott.

A legtöbb dolog, ami nekem annyira tetszett, talán természetes a legtöbb helyen, de én az előző császár kapcsán nem találkoztam velük. Sem a dolgozók hozzáállása, sem a protokoll, sem folyamatok nem voltak ennyire emberbarátak, a környezetről nem is beszélve. Ott szó sem volt korai mellre tételről, a kiemelés után két másodpercre felvillantották a fiamat – szinte nem is emlékszem – nem fektették oda, a műtét alatt senki egy szót nem szólt hozzám, nem létezett császárőrző, a műtét után közvetlenül a folyosóra, majd a szobába toltak, különösebb segítséget vagy néhány jó szót senki nem adott akkor. Most is hasonlóra számítottam, és ehhez képest teljesen lenyűgözött az a profizmus, a kedvesség és az az odafigyelés, amivel találkoztam. Nekem ezt jelenti a szülésélményt, mert nemcsak hogy mindenki ép és egészséges, de valahogy résztvevőnek érezhettem magam folyamatban a műtét ellenére is, és semmi nem méltatlan vagy megalázó dologgal nem találkoztam.

Persze a leglényegesebb mégis az, hogy megérkezett közénk gyönyörűséges Hanka lányunk, a maga 57 centijével és 3 és fél kilójával. Bele se merek gondolni, mekkorára nőtt volna, ha kitölti a még hátralévő három hetét.

Ja és a férjem szerint ő a bizonyíték, hogy a világon minden ötödik ember kínai, hiszen ötödiknek született, hosszú, erős szálú fekete hajjal, csík szemekkel és teljesen sárgán…

Mirca

Hanka mindennapjairól új bébinaplónkban olvashattok hamarosan.