Mostanra megfigyeltem, hogy minimális eltérésekkel persze, de alapvetően kétféle napja van Avigailnak. "A" napon nevezhetném Kómahercegnőnek vagy Mintababának, ha szokásom lenne ennyire hosszú és modoros becenevekkel szórakoztatni a nagyközönséget. Ezek a napok hajnali fél négykor, egy hosszú alvás után indulnak, kissé döcögősen, mert a kaja után újabb alvás következik egészen hatig, amikor hatalmi szónak engedelmeskedve jön a reggeli evés. Ezt követően a baba résnyire nyitott szemmel nézelődik, majd mire fél nyolckor indulok a csapattal, már alszik újra.
És ez így megy egészen délután ötig, vagy én ébresztem enni, vagy magától ébred, de gyakorlatilag egész nap alszik. Ezeken a napokon van időm takarítani, őszi ruhatárat előkészíteni, hűtőszekrényt átpakolni, blogot irni. És igen, kávézóba beülni, shoppingolni, könyvet olvasni, aludni (persze nem alszom, mert mint mondtam, éjjel aludtunk). Hogy ne legyen minden rózsaszín, a sok alvásnak hátulütője is van: a kisasszonyt igen nehéz megfelelő mennyiségű ételhez juttatni. A tápszert még be tudom erőltetni a szájába, de hogy normális mennyiséget szopizzon, na, az kizárt.
Nálam itt rezeg meg először az igény szerinti szoptatás léce, ugyanis ezeken a napokon a lányom négy-öt óránként enne, már ha evésnek lehet csúfolni, hogy öt perc lagymatag szopizás után bekómázik. De nem egyszerűen. Totálisan és mélységesen. Az utolsó korty tej többnyire még ott van a szájában. Ha zen anyuka lennék, mint ahogy nem vagyok az, akkor hagynám aludni. Kipróbáltam. Vagy azonnal, úgy értem másfél óra múlva jelentkezik kajaért (nyilvánvalóan mikor teljesen esélytelen, hogy meg tudjam szoptatni, és nem mert izgalmas résznél vagyok a Trónok Harcában). Vagy elkavirnyálunk ezzel a mennyiséggel egész nap, és ha nem is szárad ki a baba, a délután értelemszerűen horror, mert valamikor azért pótolni is kell. Na, most ez nekem és nálam nem működik, nem stopperral a kezemben etetem a gyereket, de azért mégis, legyen már valami kvázi tervezhetőség az életben. Arról nem is beszélve, hogy délután otthon vannak a nagyok, edzés van, haverok jönnek, szülői értekezlet, házi feladat, játszótér és így tovább.
Az a hatalmas szerencsém, hogy tízből nyolc nap egyértelműen "A" napnak számít, és a maradék két "B" nap nem követi egymást túl szorosan. Így aztán van időm észrevenni, hogy kinőtt és megsűrűsödött a lányom szempillája, hogy kezd emberke lenni, hogy mosoly-kezdemény játszik néha a pofiján. Így volt időm elpakolni az elmúlt hetekben használt 50-es és 62-es ruhákat, és elővenni a színesebb és nagyobb, és nem utolsó sorban ősziesebb darabokat. Így jutott időm eljutni futni, és elkezdeni kicsit rendbe szedni a lakást, a kertet. Így jutott időm segíteni elkezdeni az évet a nagyoknak, edzést keresni nekik, vagy éppen négyfajta sütit készíteni az Újévre (nem őrültem meg, ez nálunk most volt). Amikor meg éppen "B" nap van, akkor számolgatom az órákat, sóhajtozok és kapaszkodok abba a vigasztaló gondolatba, ami a gyakorló anyák legfontosabb felismerése: mielőtt megőrülnél, idegösszeroppannál vagy megölnél valakit, hirtelen minden jobbra fordul majd... Egészen a következő hullámvölgyig, de az már egy másik történet.
Meni
