2015 január 17-én egy gyönyörű kisfiúnak adtam életet. Szoptattam, minden rendben volt, aztán jött a rémálom. Éjszakánként nem tudtam aludni, hallucináltam, pánikrohamaim voltak, nekiállt zúgni a fülem. Orvostól orvosig jártam, mindenhonnan elküldtek azzal, hogy csak szoptassak, aztán az lett a vége, hogy szülés utáni pszichózisom alakult ki. A saját fiamra azt mondtam, hogy nem kell.
Pszichiátrián kötöttem ki, ahol szerencsésen félrekezeltek, míg végül segítséggel eljutottam egy másik kórházba Budapestre. Bekerültem egy úgynevezett Baba-mama programba a Szent János kórházba. Ennek a programnak az a lényege, hogy a pszichózisos anyuka együtt gyógyulhat a kisbabával.
Nagyon kemény időszak volt a kórház, sokszor visszaestem, és vissza kellett feküdnöm az osztályra. Szinte teljen megváltozott a személyiségem, amit nagyon nehezen fogadok el. Olyan dolgok nem érdekelnek, amik előtte igen. Gyógyszereket kell szednem továbbra is. Sokat foglalkoztat a gondolat, hogy leszek-e olyan mint régen? Örökre gyógyszereket kell szednem? Felteszem a nagy kérdést, hogy ennyit megért a szoptatás, hogy idáig jutottam?
Ezen ellenére nagyon hálás vagyok a kórház dolgozóinak, mert olyan ellátásban volt részem, amit soha nem felejtek el, köszönet az orvosoknak és az ápolónőknek is.
Kriszta
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?