36. hét
Ausztráliában a héten kezdett hivatalosan is komollyá válni a koronavírus-helyzet. Az utolsó pillanatig próbálták halogatni a döntést, remélve hogy a Forma-1 még le tud futni zavartalanul, de végül kénytelenek voltak még előtte beismerni a helyzet komolyságát. Tömegrendezvények betiltva, a határ egyelőre 500 fő kültéren és 100 fő beltéren, a hamarosan kezdődő ausztrál fociszezon meccseit nézők nélkül fogják lejátszani, koncerteket elhalasztottak, a súlyosabban érintett országokból nem lehet beutazni. Néhány egyetem átment távoktatásba, és sok helyen a tanévet is késve kezdték, hátha az érintett országokból jövő külföldi diákok is ideérnek időben. De nincs egységes döntés és eljárás, hivatalosan egyelőre az iskolák még nem zártak be.
A fiam osztályában a szülők teljesen tanácstalanok, engedjék-e gyerekeiket iskolába. Főleg, hiszen március végével kéthetes suli szünet kezdődik, jó lenne addig kihúzni. Sok gyerek már most túlesett egy komolyabb megfázáson, többük már heteket hiányzott, volt, akinek tüdőgyulladása volt. Nem csodálom, hogy aggódnak a szülők. Az iskola eltörölte a hétfő reggeli iskolagyűlést (assembly), de az Oktatási Minisztérium döntésére várnak, amíg nincs felsőbb utasítás, addig az oktatás megy tovább. Ma alig több, mint az osztály fele volt iskolában. A gyerekekkel már eddig is gyakoroltatták a kézmosást, mára pedig eltűnt a vizesüvegeket gyűjtő kosár, mindenki a saját asztalára kellett rakja az üvegét. És reggel amint jöttem el a teremből, épp azt magyarázta a kölköknek a tanár néni, hogy úgy tudnak egymásra vigyázni most a legjobban, ha minimum kartávolságra vannak egymástól. Azt mondta a fiam délután, hogy a szokásos ülésrendet is megváltoztatták ma, hogy távolabb ülhessenek egymástól.
Jövő szombaton nagy szülinapi buli lett volna, az egész osztályt meghívták, de most bizonytalan időre elhalasztották. Múlt héten is volt szülinapi buli, azt még megtartották, de mi nem mentünk végül, mert már most meg vannak fázva a fiaim, nem akartam kockáztatni, hogy a sima náthából valami rosszabb legyen. Egyelőre a kisebbik épp kilábalóban van a hurutos köhögéséből, de még mindig folyik az orra, amit igazi gyerek módjára nem zsebkendőbe fúj, hanem visszaszív, és ettől én teljesen falra mászok. A másik amivel jelenleg szórakoztat minket, hogy nagyokat tüsszent, amitől takonyszörny lövell ki az orrából. Ilyenkor megáll és elkiálltja magát, hogy „Nose buga!!!” (értsd: Takony!!!) és mi hanyatt-homlok rohanunk egy papírzsepivel megtörölni az orrát, mert ha nem vagyunk elég gyorsak, akkor szépen elkezdi lenyalogatni.
Na, most ugyanezt el tudja játszani az éjszaka kellős közepén is. Bár kiválóan ki tudja fújni az orrát, valami miatt még elvárja, hogy a zsebkendőt valaki más fogja neki. Per pillanat ez nem is annyira nagy baj, mert nem tudom mennyire bízhatnék meg benne, hogy minden orrfújás után meg is mossa a kezét. Már az is mission impossible-nek tűnik, hogy egy négy- és hatévest meggyőzzünk, ne turkáljon az orrában. A nagyfiam eddig jobban bírta a strapát, de pár napja ő is elkezdett köhögni. Így ma bár iskolában még volt, tornára már nem vittem.
A vásárlási őrület itt már hetekkel ezelőtt kitört, de eddig csak a vécépapír, fertőtlenítők, papírzsebkendők, tészták, lisztek és minden rizs tűntek el a polcokról. Azonban mióta hivatalosan is világjárvány állapotot hirdettek, új szintre emelkedett a tébolyulat. Ma reggel még tudtam venni pelenkát a babának, de délutánra már az a részleg is üres volt, és ami eddig új, hogy már nem volt semmi hús, krumpli, hagyma, konzervek, bögrés levesek, gabonapelyhek és már mosóporból is csak néhány árválkodott a polcokon. Viszont volt egy csomó kenyér, szalámi, friss tej, zöldség és gyümölcs. Furcsa az egész. Nekünk még van elég vécépapírunk kb. tíz napra, de utána nem tudom, mi lesz.
Mindeközben pár nap múlva betöltöm a 37. hetet, és hivatalosan is mindenórás kismamává válok. Kimostam a babaruhákat, bekerültek a szekrénybe, és végre összekészítettem a kórházi csomagot is. Még a neszesszert kell belerakni, de azon kívül szerintem van benne minden, ami kellhet. A kórházi listán három csoportba sorolják a javasolt dolgokat:
1. magamnak mit kell a kórházi tartózkodás idejére pakolni,
2. a szüléshez mit vigyek,
3. a babának mit kell vinni.
A lista alapján vinni kell mindent, nem úgy tűnik, mintha bármit adnának, persze ténylegesen majd csak ott fog kiderülni.
A héten már nem megyek be az irodába dolgozni. Szívem szerint már múlt héten lezártam volna mindent a munkahelyemen, de végül csak beleegyeztem, hogy még egy hétig nem tűnök el, ha valamiben szükségük lenne rám, még elérhetnek. Azért még nem adtam fel, hogy a hét nagyját betegszabadságnak számoljam el, de biztosra majd csak csütörtökön tudom megtehetem-e.
Történt ugyanis, hogy múlt héten, amikor a kórházban voltam az aktuális ellenőrzésen, nem volt már időpont a szokásos idősávban, és most valaki újhoz kerültem. Ez a hölgy kezdte azzal, hogy szépen lassan és artikuláltan beszélt hozzám, amivel teljesen összezavart, mert nem tudtam eldönteni, hogy tök hülyének néz vagy csak egyszerűen ilyen a stílusa. Amikor neki is megemlítettem a rendszeresen előforduló szédüléses pillanataimat, hosszan és tagoltan előadta, hogy talán lassabban, több fázisban kéne felállnom ülő helyzetből, legyen ideje a keringésemnek hozzászokni a helyzetváltozáshoz. Tényleg, na ne mondja?! Ha esetleg ez nem megy és el is ájulok, akkor mindenképpen telefonáljak a kórháznak és menjek be egy ellenőrzésre.
A mikor elmeséltem, hogy rámijesztett a baba, mert a nagy jövés-menésben nem jutott időm figyelni a mozgását, akkor gyakorlatilag leszidott, amiért az otthoni doplerre hagyatkozva nem mentem be a kórházba egy ctg-re. Szerinte túl nagy az esélye a tévedésnek az otthoni doplerrel, mert mi nem értünk hozzá és könnyen összetéveszthetjük a saját szívhangomat a babáéval, ami komoly következményekkel járjat, ha valami baj van. Zárójelben megjegyzem, hogy a gép narancssárgán mutatja amikor az én szívhangomat érzékeli és átvált zöldre, amikor a baba szívhangjának megfelelő frekvenciát talál. Ezek után már meg se lepődtem, hogy nem volt hajlandó nekem orvosi igazolást adni a 37. hétre, hogy ne kelljen már dolgoznom. Azzal érvelt, hogy nem lenne etikus előre igazolást adnia nekem, mert ő csak azt tudja megítélni, amit a saját szemével lát, és szerinte nagyon is jó bőrben vagyok. Hiába mondtam, hogy már nem érzem biztonságosnak több, mint két órát vezetni a munkahelyi napokon, ez egyáltalán nem hatotta meg.
Végül nem álltam le vele vitatkozni, mert tudtam, hogy ezen a héten úgyis megyek megint, és akkor már a szokásos szülésznő lesz, ő meg nem ilyen szőrös szívű. De az igazat megvallva nagyon is feldühített. Csak azért, mert nem vagyok az a nebáncsvirág típus, és nem szokásom panaszkodni, na, meg vagyok annyira szerencsés, hogy a testem jól viseli a terhességet, akkor már nekem nem is jár semennyi felkészülési idő? Attól még ugyanúgy 15 pluszkilóval végzem a mindennapi dolgaimat, ugyanúgy elfáradok délutánra, és kell(ene) a pihenés, hogy mind fizikailag, mint szellemileg versenyben tudjak maradni. Nem csalni akarok, hanem keményen megdolgoztam a felhalmozott betegszabadságaimért, és most vagyok olyan egészségi állapotban, amikor ténylegesen használni is tudnám őket.
Arról nem is beszélve, hogy édeskevés kötelező ellenőrzés van az itteni állami rendszerben, tehát honnan is tudnák, ha valami nem lenne rendben? Azt meg külön felháborítónak tartom, hogy semmibe vette az aggályaimat a hosszú autózással kapcsolatban. Mégis kinek másnak kéne még elmondanom, hogy nem érzem magam fittnek hat-nyolc óra irodai munka után másfél órát vezetni hazafelé 36 hetes terhesen? Ráadásul volt képe azt javasolni, hogy inkább kérjek igazolást a háziorvosomtól, ha tényleg betegszabadságra akarok menni. Milyen remek ötlet, akkor lehet tényleg el is kapok valamit és akkor nem kell „hazudnom” az állapotomról. Az ilyennek nőjön be az orra luka!
Szerencsére nem volt teljesen hiábavaló a kórházi látogatásom, letudtam a vérvételt, amivel a vasamat meg még pár mást ellenőriznek, és megcsináltam a kenetmintavételt is. És ha már ott voltam, kihasználtam az alkalmat, és beültem egy ctg-re. Engem megnyugtatott, hogy hallhattam a babám szívverését, és bár csak kb. tíz percet voltam a monitoron, a nővér azt mondta, minden jónak tűnik. Gyorsan ránéztek ultrahanggal is, de tényleg csak annyit volt az egész, hogy megmérte, van-e elég magzatvizem, milyen helyzetben van a baba, és hogy aktív-e. Fejjel lefelé van, van elég vize és szorgosan gakorolja a légzést, ütemesen mozgott a mellkasa föl-le. Nemsokára lesz egy kisbabám, bármennyire is távoli volt eddig ez a gondolat, ideje lenne komolyan vennem.
Erre a hétre szerettem volna nektek valami csinosabb képet küldeni, ne mindig ugyanabban a kényelmes otthoni cuccban lássatok, de mostanra nagyon nem is jön rám más. Viszont pénteken még kimondottan jó idő volt, ezért egy még éppen jó ruhában mentem dolgozni. A kisfiam jóváhagyta, szerinte nagyon szépek voltak a pöttyök a ruhámon, és úgy néztem ki, mint egy zöld katicabogár. Ehhez képest a férjem, amikor megkértem, fotózzon le, azt mondta, nem is látszik a ruhától a pocakom, inkább csináljunk egy képet valami „rendes” ruhában is. Így próbáljon meg az ember kicsit csajosabb lenni. Elküldöm mindkét képet, döntsétek el ti, melyik a jobb.
Katz
1. KENGURU VAN A KERTEMBEN!
Fogadjátok szeretettel új terhesnaplónk szerzőjét, aki exkluzív környezetből, Ausztráliából mesél nektek terhességéről hétről hétre.
Tovább>>>
2. NEM AKAROM, HOGY A HÁZIORVOSS VÉGEZZE A TERHESGONDOZÁSOMAT!
A shared care olyan terhesgondozási modell, amikor a rendszeres ellenőrzéseket a kismama egy megfelelő kiegészítő képzéssel rendelkező háziorvosnál végzi.
Tovább>>>
3. MINDENT MEGTETTÜNK, HOGY LÁNYUNK SZÜLESSEN
Ha fiunk lesz, nyilván annak is ugyanúgy fogok örülni, hiszen vele lesz teljes a családunk, de szeretném legalább magamban kipipálni, hogy igenis mindent megtettem, hogy lányunk is lehessen.
Tovább>>>
4. KÉT HETET KELLETT VÁRNI, HOGY MEGTUDJUK A BABA NEMÉT
Na, most én nem kérdeztem meg a baba nemét, mert azt szerettem volna, ha Hubby is jelen van, amikor kiderül. Erre két héttel később, a 12. heti ultrahang után került sor.
Tovább>>>
5. A MIKULÁS DECEMBER 6-ÁN JÖN, A TÉLAPÓ 25-ÉN?
Ez a Mikulás-Télapó kettősség gondot okoz nekem. Talán a Mikulás jöhet december 6-án az európai gyerekekhez, míg a Télapó jön mindenkihez 25-én.
Tovább>>>
6. KELLENE EGY JÓ LÁNYNÉV!
Sajnos a feltételek nem egyszerűek. Ugyanúgy ejtsék magyarul és angolul is, lehetőleg ugyanúgy is írják, jól illjen egy kislányhoz.
Tovább>>>
7. MEGJÖTTEK ANYÓSÉK, KÉNE EGY KIS TÜRELEM!
Alig négy napja érkeztek meg, és már vagy kétszer szólt a férjem, hogy legyek velük türelmesebb, mert már félnek tőlem, hogy bekapom őket keresztbe.
Tovább>>>
8. LEZUHANT A BOJLER A FALRÓL KARÁCSONY ELŐTT
Épp nyaraltunk, amikor jött egy késő esti telefon a szomszédtól, a nyaralás vége felé, hogy leesett a falról a melegvizes bojler, és mindenfelé ömlik a víz.
Tovább>>>
9. A POCAKOM MUTATJA, HOGY LÁNYOM LESZ
Sok ismerősöm tagadja, hogy a pocak formája utalna a baba nemére, de nekem eddig mindig hozta a pocakom a népi mendemonda szerint elvártakat.
Tovább>>>
10. KÉT-HÁROMNAPONTA ELLENŐRIZZÜK A BABÁNK SZÍVHANGJÁT
Kaptam egy ultrahangos Doppler-készüléket, amivel itthon is meg tudjuk hallgatni a baba szívverését, ezt a fiúk is nagyon élvezik.
Tovább>>>
11. MIÉRT KELL A KISPAPA A VÉRVÉTELHEZ?
A párok közül nem is egy a vizsgálóba is bekísérte a kismamáját. Egy sima vérvételre. Minek?
Tovább>>>
12. NEM HÍVTAK A KÓRHÁZBÓL, REMÉLEM, NINCS BAJ
A héten nem hívtak a kórházból, úgyhogy gyanítom a cukorterheléses eredményem jó lett, nem kell miatta külön bemennem.
Tovább>>>
13. ANYA, ITT VAN PÁR MEDÚZA, HALÁLOS?
A fiúk végül nem akartak nagyon belemenni a vízbe, mert találtak a homokban néhány kisodródott pici medúzát és az elvette a kedvüket.
Tovább>>>
14. NEM ENGEDETT BETEGSZABIRA A DOKI A 37. HÉTEN
Az első terhességemnél egy kórházi doki nem is volt hajlandó nekem igazolást adni, amikor kértem, hadd maradjak otthon a 37. héten betegszabin.
Tovább>>>
15. HÉT HÓNAPOS TERHESEN KEMPINGEZNI MENTÜNK A CSALÁDDAL
Kimondottan fényűző keretek között, már-már hajlok azt mondani, hogy túlságosan is kényelmesen kempingezünk.
Tovább>>>
16. HATALMAS A HASAM, HOGY FOG KIJÖNNI A GYEREK?!
Kezd befészkelődni a para a fejembe, ahogy közeledik a célegyenes, mert hát ennek a gyerkőcnek valahogy ki is kell jönnie.
Tovább>>>
17. SAJÁT MAGAMNAK KELLETT KENETET VENNI A VIZSGÁLATHOZ
Nem nagy ügy, úgy néz ki az egész, mint egy hosszú fültörlő pálca, amit egy műanyag csőből kell kivenni és visszarakni.
Tovább>>>
18. KI VIGYÁZ A FIÚKRA? AMÍG SZÜLÖK?
Para, hogy nem tudjuk, ki fog majd vigyázni a fiúkra, amikor nekünk be kell menni a kórházba.
Tovább>>>
19. RÁM IJESZTETT A BABA, NEM ÉREZTEM A MOZGÁSÁT
Este, amikor végre le tudtam ülni átgondolni a nap eseményeit, nem tudtam felidézni, milyen gyakran és intenzíven éreztem a baba mozgolódását. Ettől azért megijedtem.
Tovább>>>
