Épphogy kezdtünk kilábalni a két éve tartó járványhelyzetből, újabb, még komolyabb aggodalomra okot adó események történnek a szomszéd országban, melyek gyermekeinkben is jogos félelmeket szülnek. A mi korosztályunk nem tapasztalt ehhez hasonlót (szerencsére), szülőként hogyan tudunk beszélni gyermekeinkkel a témáról? Hogyan nyugtassuk meg őket úgy, hogy közben mi magunk is aggódva figyeljük az eseményeket? Szabó Melinda gyermek- és ifjúsági klinikai szakpszichológust kérdeztük.
Gyermekeimmel nyomon követjük a történéseket, és rengeteget beszélgetünk a kialakult helyzetről, a háborúról, a veszteségekről, a menekültekről, de gazdasági kérdések is előkerülnek. Ahogy beszélgetünk, mesélnek a félelmeikről is. A 12 éves lányom majdnem sírva kérdezte meg:
„Anya, nálunk is lesz háború?”
A nagyobbak az atombombáról kérdezgetnek, meg arról, hogy előfordulhat-e, hogy belekerülünk mi is a háborúba, illetve ami leginkább aggasztja őket, az a bizonytalanság, amit éreznek. Az iskolában is előkerül a téma, kinek-kinek a maga szintjén. A tények, összefüggések átbeszélése úgy látom, nem elég, a szorongásuk nem múlik. Hogyan tudok segíteni nekik és hogyan tudnak más szülők csökkenteni gyermekeik (és saját maguk) félelmeit, szorongását? Szabó Melinda gyermekpszichológus válaszol:
„Nehéz úgy csökkenteni a gyermekünk szorongását, hogy közben mi magunk is szorongunk. És jogosan, hisz nagyon kiszámíthatatlan, bejósolhatatlan történések elé nézünk, amikor a világpolitikával, az éppen íródó történelemmel szembeni teljes kiszolgáltatottságunkat tapasztalhatjuk meg. Szorongásunkat talán nem is kell teljesen elrejtenünk a gyerekeink előtt. Hisz valóban komoly történések zajlanak, jogos a szorongás. De! Az nem mindegy, hogy gyermekünk honnan informálódik, milyen információs tartalmakhoz jut hozzá; milyen formában, intenzitással találkozik a szomszédos országban dúló háború tényével; mit kezd ezekkel az információkkal, hogyan szövi tovább érzelmi-, fantázia- és gondolatvilágában; hogyan szembesül a körülötte lévők szorongásával, félelmével. És ebben szülőként rengeteget tehetünk, segíthetünk gyermekünknek.
Mindenekelőtt nagyon fontos, hogy beszéljünk gyermekünkkel a háború tényéről. Hogy szüleitől tudjon meg hiteles, megbízható információkat. Hogy meglegyen a szülő-gyerek kapcsolatban (ebben a témában is) az a bizalom, hogy bármikor kérdezhessen, ha egy óvodai, iskolai információ elbizonytalanítja, megrémiszti, velünk tisztázhassa azt.
Az a felelősségünk szülőkként, hogy megszűrjük azt a rengeteg információt, képkockát, rádióadást, ami most minden irányból ránk zúdul. Óvodás, kisiskolás gyerek ne nézzen híreket. Átalában sincs rá szüksége, de most kifejezetten jó, ha jelenlétében ki van kapcsolva a tévé, a rádió. Olyan képkockákban, információáradatban lehet része, ami megterheli lelki világát, aminek a feszültsége felesleges szorongást okozna. Óvodás, kisiskolás gyerek jelenlétében felnőttek egymás között ne beszéljük, ne vitassuk a jelenlegi háborús történéseket.
Nagyon fontos, hogy mi magunk, felnőttek is kibeszélhessük, ventilálhassuk az eseményeket és a hozzájuk fűződő nehéz érzéseinket, hisz a megosztással, a közösségi élménnyel is csökkenthetjük szorongásunkat. De tudatosan figyeljünk arra, hogy ne a gyerekek előtt tegyük, hisz nem tudhatjuk, hogy egy kisgyerek mit szűr abból le. Szülőkként azt tehetjük, hogy ezeket az információkat megszűrjük, végiggondoljuk, az általuk okozott szorongásunkat, rettegésünket, halálfélelmünket, fiaink, férjeink féltését – összességében nehéz érzéseinket gyerekeinknek már egy „megemésztett” formában közvetítsük. Kétségbeesésünket, rettegésünket ne teljes valójában zúdítsuk a gyerekekre, hisz azzal azt közvetítenénk, hogy valami olyan rettenetes nagy baj van a világban, amit még a szüleink sem tudnak kezelni. Ez a biztonság teljes megingását jelentené számukra.
Mit mondhatunk a jelenlegi világtörténésekről? Tényeket és az igazat. De azt minden korosztálynak a maga érzelmi, kognitív szintjéhez mérten fogalmazzuk meg.
Hatalmas igazságérzettel vannak jelen a világban, még bőven hisznek a jó győzedelmeskedésében a rossz felett. Ugyanakkor nagyon fontos, hogy tartózkodjunk a gyűlöletkeltéstől, az ítéletalkotástól. Ugyanis ebben a korban nagyon könnyen lehet őket hangolni, érzelmileg nagyon fogékonyak mind az empátiára, de ugyanúgy a haragra is. Ők már reálisan felfogják a veszélyeket, amiket ez a háború rejt magában. Megfogalmazódhat az a kérdés, hogy „Nálunk is lesz háború?” Erre biztos, kategorikus igen / nem választ jelenleg nem tudunk adni. És ezt nyugodtan megmondhatjuk. De! Azt tudjuk, hogy a világban nagyon sokan ellenzik ezt a háborút, és egyáltalán a háborút. Hogy nagyon sok felnőtt, akinek ez a munkája, ez a dolga, azon igyekszik, hogy béketárgyalások útján, békésen oldják meg ezt a konfliktust, és jelenleg nem tehetünk mást, mint bízunk ezeknek az embereknek a józan megítélésében.
Talán mondhatjuk azt, hogy túl vagyunk az első sokkhatáson, amit ennek a háborúnak a ténye kiváltott bennünk. Mit is lehet tenni ebben a kiszolgáltatott helyzetben, hogy ne csak elszenvedjük és szorongjuk ezt a háborút? Bizakodhatunk és reménykedhetünk, hogy mielőbb vége lesz ennek a rémálomnak. Szerencsések a vallásos családok, őket sokban segíti a hit és az ima megtartó ereje. Szülőkként legfontosabb feladatunk, hogy a körülményekhez képest a lehető legnagyobb biztonságot adjuk a gyerekeinknek, hogy minél kevesebb sérüléssel jussanak túl ezen az időszakon.
Másfelől pedig azzal tudjuk saját és gyerekeink szorongását csökkenteni, ha még ebben a bizonytalan, kiszámíthatatlan háborús helyzetben is találunk olyan területet, amire hatással tudunk lenni. Segíteni tudunk, ahol csak lehet, azoknak, akik nálunk is nagyobb bajban vannak. Az aktív segítés egy nagyon felszabadító érzés. Gyerekeinkkel közösen tehetjük, tanulják az empátiát és számukra is megnyugtató élmény, ha megtapasztalják, hogy baj esetén az emberek nem hagyják egymást magukra, és bizonyosságot szereznek arról, hogy valóban biztonságos országban élünk, hisz a menekültek jönnek ide.”
Tünde