Celeb

Pattinson és Stewart igazából szexelt a forgatáson

szabadi

Létrehozva: 2012.08.15.

Amióta kiderült, hogy Kristen Stewart egy családos rendezővel csalta meg Robert Pattinsont, szinte széttépik Hollywoodban. Pedig alig egy hónapja még imádták a 22 éves filmsztárt. E heti sorozatunknak ő a főszereplője.

Kristen Stewart élete 2008-ban fordulóponthoz ért. Az év elején elkezdődtek az Alkonyat című vámpírrománc forgatási munkálatai, a film pedig novemberben debütált. S noha Kristen Stewart gyakran ismételgeti: „nem kell, hogy min-dig minden a vámpírokról szóljon”, a sorsa megpecsételődött – mindenféle értelemben.

Az Alkonyat – és folytatásai, az Újhold, a Napfogyatkozás és a Hajnalhasadás, amelynek befejező részére várnak a „twilighterek” szerte a világon – tömeghisztériát váltott ki a nézőkből. Edvard és Bella, a vámpír és az emberlány mindent felperzselő szerelme, mégis kilátástalannak tűnő közös jövője lázba hozta a világot, s az csak hab volt a tortán, amikor kiderült: a két főhős a valódi életben is szerelmespár. Persze a hisztériát csak fokozta, hogy hivatalosan nem ismerték el a kapcsolatukat, ám bennfentesek szerint már 2008 óta tart a szerelem, és állítólag Pattinson eleve Stewart miatt vállalta el a vérszívó szerepének megformálását.

– Igen, ezt terjesztik róla – mondta egyszer nevetve Kristen Stewart. – Ám ez is csak valami olyasmi, ami jól hangzik, de semmi valóságalapja nincs. Rob háromezer jelentkező közül kapta meg a szerepet egyébként, és nem titok, hogy a meghallgatás előtt nyugtatót vett be – tette hozzá tőle szokatlan nyíltsággal Stewart, aki Bellaként hódította meg a világot, mégis minden erejével ki akart és ma is ki akar törni a skatulyából. Ugyanakkor egyértelmű, hogy hiába játszik független filmekben vagy road movie-kban, és hiába alakított sztriptíztáncosnőt is, visszavonhatatlanul eggyé vált Bellával.

– Nagyon szerencsés vagyok, hogy ennyi ideig egy szerepre koncentrálhattam. Még mindig bennem él, és ez sokáig így is lesz. Lehet, hogy furcsán hangzik, de mintha a védelmezője is lennék Bellának, nemcsak a megformálója. Erős és őszinte karakter – mondta Stewart a szerepéről.

Az Alkonyat egyre dagadó sikerével persze egyre nagyobbra nőtt a kérdőjel is: vajon Kristen és Robert tényleg szerelmespár? Ha igen, miért titkolják? Talán az egész csak reklámfogás? Rajongók milliói találgatták, mi lehet az igazság, de Kristen, vagy ahogyan Hollywoodban hívják, KStew csak hallgatott, ahogyan Pattinson is. Ám 2010-ben már nyílt titok volt, hogy együtt élnek, és később, amikor a Hajnalhasadás első részét leforgatták, Kristen olyan pikáns nyilatkozatot adott, hogy senkinek nem kellett tovább találgatnia. Az ágyjelenetükre így emlékezett.

– Amikor Rob elolvasta a forgatókönyvet, nem akart hinni a szemének. Azt mondta, ez a tömény szex, szerinte nem illik a filmbe. Igaza lett, a szexjelenetek nagy részét ki kellett végül vágni – magyarázta Kristen Stewart kissé elpirulva. – Amennyire paráztunk az ágyjelenettől, olyan lazán ment. Egy nap alatt felvettük, úgy, mintha a stáb ott sem lett volna. Szóval nem nagyon kellett eljátszanunk semmit… – tette hozzá a színésznő, aki akkor már a valóságban is együtt él a vámpírsráccal.

(Folytatjuk)
 

Risztov Éva augusztus 15-én délután 14 órától a Borsonline vendége lesz. Ha kérdése van az olimpiai bajnokhoz ide kattintva felteheti. 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek