Celeb

Aradszky: Nem hiszek az örök szerelemben

ozs

Létrehozva: 2015.05.07.

Feleségével már negyvenöt éve élnek együtt, Éva szerint viszont van az kilencven is.

Aradszky Lászlónak örökre a retinájába égett az a pillanat, amikor a Fiatal Művészek Klubjában a rexasztalnál felfigyelt a gyönyörű, légiesen karcsú, tökéletes szépségű nőre.

– Éva kisugárzása már akkor, ott annyira elvette az eszem, hogy azonnal kihúztam a büfébe, és visszatértem egy üveg pezsgővel, meg két pohárral. Pedig öt pohárral illett volna, mivel ő Bodrogi Gyula, Törőcsik Mari és Antal Imre társaságában rexezett – elevenítette fel az évtizedekkel ezelőtti feledhetetlen pillanatokat a 79 éves táncdalénekes, aki egyébként nem emlékszik olyanra, hogy valaha is megbánta volna, hogy megkérte Éva kezét annak idején. 

– Szent meggyőződésem, hogy életem legjobb döntése volt. Ha olyan hülye lennék, hogy másodszor is megkérném a kezét, mikor újjászületnénk, akkor remélem, igent mondana. Ebben minden benne van – értékelte az együtt töltött éveket Aradszky. Az énekes az egymás iránti tiszteletben és toleranciában látja a boldog házasság titkát. Viszont az örök szerelem létezését kétségbe vonja.

– Mindig megmosolyogtat, amikor friss, fiatal párok az életen át tartó, örök szerelemről értekeznek. Örök szerelem nincs. 45 év után nem szerelemnek kell lenni, hanem hatalmas nagy szeretetnek. Egy olyan megbonthatatlan köteléknek, ami az évek múlásával csak erősödik – bizonygatta érzéseit a legelső magyar aranylemez birtokosa, kiemelve azt is, hogy az ő házasságuk sem volt nézeteltérésektől mentes.

– Mindig blődli dolgokon kaptunk össze, és két napnál tovább nem durcáskodtunk. Olyankor előbújtam, mintha mi sem történt volna, a feleségem meg úgy csinált, mintha mi sem történt volna – mesélte nevetve.

– Dehogyis 45 éve vagyunk együtt, hanem kilencven. Házasságban és lé­gióban minden év duplának számít – tette hozzá férje szavaihoz viccelődve a mai is nagyon csinos Éva, aki évtizedeken át sminkesként dolgozott a Magyar Televízióban. 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek