Néhány napja még kórházban feküdt, de a könyv ünnepén már dedikálta Hasnyálmirigynapló című kötetét. Esterházy Péter alaposan lefogyva, de mosolyogva fogadta olvasóit.
Forrás: Bánkúti Sándor
Hatalmas tömeg és annál is nagyobb szeretet vette körül a nagybeteg Esterházy Pétert, aki csütörtök délután a Vörösmarty téren nyitotta meg a 87. Ünnepi Könyvhetet és 15. Gyermekkönyvnapokat. Rekkenő hőségben, barátja, Dés László szaxofonjátékával színesítve tartott negyedórás beszédet a szökőkútnál, a tömeg fölé emelkedve a 66 éves, Kossuth-díjas író. Szavai mellett azt is figyelték, milyen állapotban van az író, aki egy héttel korábban még a Szent László Kórházból üzent: betegsége miatt legyengült. Nem szívesen ejt szót állapotáról, de nyitóbeszédében néhányszor utalt rá:
– Végre egy szöveg, amelyet nem a hasnyálmirigy szóval kezdek. Bár attól tartok, már én magam vagyok az, akkor is, ha egy szót sem szólok, csak itt álldogálnék, aki minderre, arra emlékeztet, de hát ezen nem lehet változtatni. Borítsunk hát fátylat rám. A fátyol miatt ilyen rekedtes a hangom... – tette zárójelbe saját állapotát, hogy később az irodalomról és a könyvkiadás állapotáról beszéljen.
– Szívesen beszélnék egy könyv szagáról, a könyvszagról, a tapintásáról, vagyis a testéről, csak nem szívesen emlegetem a testet, mert mostanság mindig ugyanaz jut róla az eszembe, és nem terhelnék ezzel senkit, miközben úgy látom, majdnem mindenkit terhelek vele – folytatta Esterházy, aki bár alaposan lefogyott, úgy állta a délutáni hőséget, mint akinek meg se kottyan az izzasztó meleg.
A nyitóbeszéd után több száz ember és aláírandó könyv várt rá. Alig tudott lépni ismerősöktől, tisztelőktől, rajongóktól – azon kevés magyar írók egyike, akinek rajongói is vannak –, akik kezet akartak vele fogni, vagy csak néhány szót váltani.
Amíg a szökőkútról néhány lépést megtett a műanyag asztal felé, amely előtt már végeláthatatlan sor állt, voltak, akik csak rámosolyogtak és megsimogatták. Ő mindenkire visszamosolygott és bólintott. Leült az asztalához és egymás után fogadta az embereket, akik könyvekkel és ajándékokkal érkeztek hozzá. A legtöbben egészséget kívántak neki, nem nagyon elegyedett szóba, csak jólesően megköszönte a szép szavakat, közben aláírt és mosolygott. Bár látszott, hogy a betegség megtörte a testét, a fáradtság jelét sem mutatta. Mosolya a századik sorban állónál sem fogyott el, a dedikálást mégsem tudták befejezni. Az időjárás vetett véget a délutáni programnak, akik nem jutottak az író közelébe, azok sorszámot kaptak, szombaton pedig újra sorba állhatnak Esterházy asztala előtt.
