Olimpiai úszóbajnokunk kisfia, Dominik egyre jobban élvezi az úszást, de anyukája úgy véli, jobb, ha egyelőre csak hobbiként űzi a vizes sportot. Kovács Ágnes arról is beszél, hogyan illesztette át a mindennapi életbe a medencében megélt tapasztalatait.
Szombaton veszi kezdetét az olimpia. Ön szerint sok érmet szereznek majd sportolóink?
Számokat nem szeretnék mondani, de úgy vélem, nagyon erős csapat képviseli hazánkat Rióban, és a megszokott, hazai formát hozni fogják. Nyilván egy jó olimpiai szereplésnek több oldala is van, lehet sok minden összejön, mint Londonban, vagy épp kevésbé alakulnak jól a dolgok, mint Pekingben. Az sem biztos, hogy a sportolók felkészülésében volt a különbség, csak épp nem minden a terv szerint alakult. Erős csapat utazott Rióba, több aranyéremre esélyes sportolóval, és lesz kikért izgulnunk itthon és a helyszínen is.
Ön honnan követi nyomon az eseményeket?
Az elejét a képernyő előttről, aztán két hétig a helyszínen leszek. Persze teljesen más érzés szurkolóként venni részt az olimpián, de 1996 óta, így vagy úgy, minden olimpián ott voltam, és mindig magával ragadott a játékok hangulata, és pozitív élményekkel gazdagodva tértem haza. Büszke vagyok arra is, hogy sportolóként három olimpián képviselhettem a hazánkat.
A kisfia, Dominik is ott ül majd önnel a tévé előtt a versenyzőknek szurkolva?
Biztos! Nagyon szereti a sportközvetítéseket.
Domit már most a mozgás szeretetére neveli?
Igen, és ez nagyon fontos, és nekünk, felnőtteknek kell példát mutatnunk neki. Egy gyerek azt látja, amit a felnőtt elé tár, és minél fiatalabb a gyerek, annál jobban fogadja be a látottakat. A szüleim nekem is rengeteg sportfajtát megmutattak, és én ezt a példát szeretném követni. Szerencsére a gyermekem apukája is ugyanígy gondolkodik. Domi most ötéves, és hároméves kora óta része az életének a sport. Persze, előnyben van a kortársaival szemben, hisz van egy saját úszóakadémiám, és ő is oda jár. Érdekes, hogy pont akkor kezdtem az akadémiát, amikor Domi hároméves volt, és így adott volt, hogy hova menjen. Télen egyébként szeretünk a hegyekben lenni, így a síelést is kipróbálta már.
Ezek szerint a kisfiú is az úszás szerelmese?
Inkább úgy mondanám, nagyon élvezi. Babaúszásra nem vittük, de féléves korától időnként bevittük őt a medencébe. Az már korán látszott, hogy az esti fürdetéseket nagyon élvezi, és valószínűleg a medencére is azt hitte, az egy óriási fürdőkád. Szervezett keretek között hároméves korától úszik, először heti egy, majd négyéves korától heti két alkalommal. Már számára is természetes a víz.
Ön a sydney-i olimpia bajnoka mellúszásban. Domi is mellúszásban szeli a vizet?
Az elején csak arról szólt az úszásoktatás, hogy vízbiztos legyen. Egyelőre a hát- és gyorsúszást gyakorolja.
Ha jól értem, akkor óvodáskorban érdemes sportolásra biztatni a gyerkőcöket?
Tapasztalatom szerint igen. Sportolni minden életkorban egészséges, és egyébként az úszás alapsport. Ha erre tanítjuk, akkor jó úton van afelé, hogy a sport a mindennapjai része legyen. Nem az a cél, hogy élsportolót neveljünk a gyerekekből, hanem hogy mozogjanak.
Milyen változásokat észlel a saját gyermekén, amióta úszásórákra jár?
Az elején többször volt beteg, rövid ideig. Úgy éreztem, gyorsabban átesik a betegségeken, aztán megerősödött az immunrendszere. Sok szülő fél attól, hogy például télen uszodába vigye a gyerekét, mondván, megfázik, de ennek pont az ellenkezője az igaz. Azok, akik rendszeresen sportolnak, sokkal ritkábban betegek, és összességében nézve is energikusabbak, élettel telibbek. Hamarosan nálunk is aktuális lesz az iskolakezdés. A gyerekeknek már önmagában ez is elég próbatétel, sokszor fáradtak, és tudom, a szülők hajlamosak azt gondolni, egy edzés már túl sok lenne nekik, de én azt hiszem, a mentális fáradtságot egy edzés képes levezetni. Épp ezért úgy vélem, a kisfiam életének iskoláskorában is része lesz a sport, és itt a hobbisportról beszélek. A lényeg, hogy szeresse, amit csinál. Összességében én tíz év alatt nem javaslom az élsportot.
A civil életben hogyan tudja érvényesíteni a sportolói karrierje alatt megélt tapasztalatokat?
Egyre jobban. Sőt! Én ezen a területen fejlesztem is magam, és tréningeket is tartok arról, miként lehet a tanultakat a mindennapi életben is hasznosítani. Megtanultam, hogy ha dolgoztam, akkor előbb-utóbb sikert értem el. Lehet, hogy közben kudarc ért, elbuktam, de felálltam és tovább mentem. Ezért is nem értek egyet azzal, ha egy szülő az első kudarcnál kiveszi a gyereket az edzésről, csak hogy ne sérüljön a lelke, mert hosszú távon ezzel csak árt. Céltudatosságra nevelt, pontosságra és kitartásra. Arra, hogyan tudom legyőzni az előttem tornyosuló akadályokat. Mindebben a pedagógusoknak, edzőknek nagy szerepe van.
2008-ban jelentette be visszavonulását az aktív sporttól. Nehéz volt átállnia civil üzemmódba?
Habár tudatosan készültem rá és mindig nagy hangsúlyt fektettem a tanulásra, önmagam képzésére a válasz igen, sokkhatás volt. Az edzések, a célok, a napi rutin, ami addig évekig megvolt, eltűnt. Az egyik oldalról nagyon vártam, a másik oldalról űr maradt bennem, pedig mondom, volt jövőképem. Hónapok teltek el, mire el tudtam indulni valamilyen irányba.
Most hogyan képzeljük el a hétköznapjait?
A fő irányvonala az életemnek a Testnevelési Egyetem, amelynek munkatársa vagyok, és órákat is tartok ott, illetve csinálom a doktorimat, ami elég sok energiámat leköti, és természetesen ott van az úszóakadémiám, ahol szintén sok időt töltök. Emellett, ahogy már említettem, tréningeket is tartok, úgyhogy elég sűrűek a napjaim.
És ne feledkezzünk el közben a kisfiáról és a férjéről...
Segítség nélkül nem menne! Szerencsére nagyon segítőkész nagyszülők állnak mellettünk, nélkülük nehezen boldogulnánk. Hiába csak egy gyermekünk van, de ha mondjuk beteg és nekünk dolgoznunk kell, akkor csak az ő segítségükkel tudjuk megoldani a felügyeletét. Ez igazi csapatmunka!
Nagyon fegyelmezett anyukának tűnik. Kíváncsi vagyok, a kisfia ehet például édességet?
Nem tiltok semmit neki. Odafigyelek, mi kerül Domi és a párom tányérjára, de nem vagyok az, aki mértéktelenül ragaszkodik az egészséges ételekhez. Gyakran főzök a családomnak, és nem esem kétségbe, ha tizenöt perc alatt kell vacsorát készítenem. Hobbiként tekintek a főzésre, engem kikapcsol. A csoki sincs eldugva otthon, én is szoktam enni, és ha Domi megkívánja, érte nyúl, és eszik belőle, mégsem kell attól tartanom, megeszi az egészet. Minden mással is így vagyunk. Hiszek abban, az emberi szervezet tudja, mire van szüksége, a mérték a fontos.
