Még 79 évesen is színpadon áll, és besöpri a sikert. Mert sikere, az van, és számos betegsége, de az a világot jelentő deszkákon egyáltalán nem számít. Neki legalábbis nem.
Verebély Iván örül, mert meghosszabbították a mozgássérült igazolványát. Kétségtelen tény, ma már nem mozog olyan fürgén, mint táncos-komikus korában.
– Cukorbetegségből adódó neuropathiám van és érszűkületem, de azért meghatott, hogy újra megkaptam az engedélyt – meséli vidáman Iván. – Bizonytalan a járásom, ezért is támaszkodom egy táncos kollégámra, amikor a My Fair Ladyben királynőként levonulok a lépcsőn. Majd felidézi, hogy miért indult jelentős hátránnyal a többiekhez képest már gyerekkorában.
– Tizennyolc éves koromban kaptam először félcipőt, addig magasszárút hordtam, mert lúdtalpam volt – meséli, majd legyint, és hozzáteszi: – De ez a legkevesebb. Nagy hátránnyal indultam az életben. A háború után gyakori volt a hilus folyamat, ez a tüdő egy bizonyos betegsége. Ezt elkaptam én is, és két évet feküdtem a Révész Margit Szanatóriumban kilenc-tízévesen. Néhány esztendő múlva reumás láz miatt lett szívizomgyulladásom, akkor három hónapot feküdtem kórházban.
– Hosszú évekig kímélő életmódot folytattam, nem volt szabad megfáznom, nem ihattam hideget, felmentést kaptam tornából. Aztán mononukleózisom lett, begyulladtak a mirigyeim, megint hosszú heteket töltöttem kórházban. Akkor éppen első éves voltam a színművészeti főiskolán. Miután lediplomáztam, Miskolcra kerültem. 1961. november hetedikén volt a Luxemburg grófja premierje, amiben Armand Brissard zeneszerzőt játszottam. Nagyzenekar, szubrett… gimbelem-gombolom, alig vártam! Erre negyvenfokos lázam lett. Az előadás nem maradhatott el. Négy előadást játszottam végig, táncoltam, énekeltem. Vírusos szepszis lett a vége, három és fél hónapig feküdtem a belklinikán.
Iván nagy álma volt, hogy karmester legyen, de ezt a tervét is az állandó betegeskedés húzta keresztül. – De azóta is vezénylek. Kínai evőpálcikával Beethowent, Schubertet és Mozartot. Egész nap komolyzenét hallgatok – meséli. – De persze nekem a táncos-komikusság volt a mindenem. Most, életem fináléjában olyan igazgatóm van, aki szakmailag és emberileg is ötös fölé. Egy szavam nem lehet! Gondoltam volna, hogy ilyen egészségügyi háttérrel még 79 évesen is színpadon leszek? – kicsit elgondolkodik, majd huncut mosollyal folytatja: – Azt nem gondoltam, hogy királynőt fogok játszani. Ez nekem külön jutalomjáték!
