Virtuális valóságban élünk, és véleménydiktátorok mondják meg, mit hogyan tegyünk, állítja Réz András.
Már egyáltalán nem szorongok, de teljesen be vagyok szarva – címmel írta meg a szorongástrilógia harmadik részét Réz András. Az esztéta, író szerint ez az érzés senkit sem kerül el.
– Nézzen magába! Nem szorong? Dehogynem! – nevet.– Ez még nem dráma, hiszen aki szorong, az jobban figyel. A gyerekre, a téli gumira, hogy kikapcsolta-e a kávéfőzőt. De közben annyi minden történik a világban, ami rossz irányba halad, amin nem tudunk változtatni. Ha látjuk, mi a baj, de tehetetlenek vagyunk, az már nem szorongás, félelem. Tizenhárom éve, amikor a Válogatott szorongásait írta, még poénnal oldotta a feszültséget.
– Nevetni most is jólesik, de ma már egy viccel nem lehet a dolgokat megoldani. Sokkal egyenesebben kell beszélni. Sumákolás, maszatolás nélkül. Ebből a könyvből kiderül, hogy nem is vagyok olyan finom ember. Szó esik benne többek közt a labdarúgó Eb-ről, olimpiáról, politikai hatalomról, az amerikai elnökválasztásról, filmekről, aktuális témákról. De a gasztroforradalom, a fesztiválozás divatja sem marad ki. Réz szerint véleménydiktátorok mondják meg, hogyan éljünk, együnk, lélegezzünk, gyógyuljunk.
– Aki határozottan állítja, hogy tudja a megoldást a gazdagságra, szépségre, egészségre, párválasztásra, az el akar adni nekünk valamit, és biztosan nem mi fogunk jól járni. Online létezünk, többet vagyunk a világhálón, mint a valós világban. Sokat vitatkozom a lányommal, hogy az internet nem a valós világ, mire ő azt válaszolja: dehogynem. Lehet, hogy neki van igaza. A Facebookon vitatkozol, berágsz, megsértenek. És ez veled marad, hiába kapcsolod ki a gépet. Néha belegázolnak a lelkünkbe, mert könnyű felelőtlenül, arc nélkül elküldeni valakit a fenébe. Még könnyebb indulatokat gerjeszteni. De mi lesz ezzel a világgal arcok és felelősség nélkül? Mi lesz a gyerekemmel és az unokáimmal? Már ezen is szoronghatok. Nem vagyok kiszolgáltatott, viszonylag magas szabadságfokon élek. Van munkám, feladatom, dolgozom. Sokan viszont kiszolgáltatottan élnek. Elég egy pöccintés, és nincs munkájuk. Ezért aztán azt vallják: ne szólj szám, nem fáj fejem! De az elemi erejű gyávaság, a félelem beeszi magát a csontokba. Ehhez képest egy kis hétköznapi szorongás nem a világ vége.
