Oszter Sándor felesége: Tudom, hogy megcsalt a férjem

Milyen Oszter Sándor feleségének lenni?

Nehéz! Ennek ellenére már negyven éve vagyunk együtt.

Mi a hosszú házasságuk titka?

Az én végtelen türelmem. De ő szenzációs ember. Tűzrőlpattant nőnek gondolom, aki nem hagyja magát.

Azért ki szokta osztani Sándort?

Olaszos a vérmérsékletem. Köztünk nagyon különleges kapcsolat van. Olyan, amit szerintem szinte senki sem ért meg. Igazából annak idején, amikor összejöttem vele negyven évvel ezelőtt, engem nem az érdekelt, hogy ő híres, hiszen az egész életem híres embe­rek között töltöttem. Az érdekelt, hogy okos, hogy reggel ötig lehetett vele beszélgetni. Még az se nagyon érdekelt, hogy jóképű, bár az nem hátrány. Rengeteg mindenről egyformán gondolkodunk, a műveltségi szint nagyon fontos. Például, ha nincs Pesten, és reggel nyolckor felhív, elkezdünk irodalomról beszélgetni, festészetről, görög kultúráról. Csak úgy eszembe jut valami, és ő folytatja. Nagyon kivételes kapcsolatunk van.

Nem volt zavaró, hogy miután eljátszotta Rózsa Sándort, megőrültek érte a nők?

De nagyon. Eleinte napi harminc névtelen telefont kaptunk, aztán nemzeti gyász tört ki a nők között, amikor feleségül mentem hozzá. Mindennek elmondtak, és a többi, de én lavíroztam.

Frusztráló volt?

Azért nem, mert másként gondolkodom. Nem állítom, hogy mindig hű volt hozzám, sőt biztos, hogy nem. De soha nem árult el, és ez a lényeg.

Ez mit jelent?

Ha bárki kicsit közelebb akart volna kerülni hozzá, azonnal vége lett a kalandnak. Azt nem. Átmeneti kapcsolat, semmi több. Körülbelül annyit jelentett, mintha elnyalt volna egy fagylaltot.

A szövetség megmaradt.

Igen, megmaradt. Szokták kérdezni, nem féltem, hogy elhagy? Nem, mert csak olyanért hagyna el, amilyen én vagyok, olyan meg nincs. (nevet) Az is nagy segítség lehetett, hogy lánya született. Onnantól a lányukba szerelmesek az apák. Nem tudom, hogy segítség volt vagy sem, de jól jött ki, és kész. Ez így jó volt.

Megelégedtek egy gyerekkel?

Az az igazság, hogy amikor a lányom született, még nagyon ment a karrierem. Ha több gyermeket vállalok, akkor arról le kellett volna mondani. Nem akartam gyerekekkel úgy benépesíteni a házat, hogy bébiszitterek csapata neveli őket. Ezt az egyet el tudtam látni úgy ahogy. Sokat utaz­tam, koncerteztem, nem fért bele több.

Jó apa volt Sándor? Tudott segíteni a gyerek körüli teendőkben?

Nem! Imádta a gyereket, de egyszer vitte el az óvodába, akkor is fordítva gombolta be az ingecskéjét. Másszor kint ültünk a teraszon, elmentem húst sütni. Mire visszamentem, véres volt a gyerek feje, mert kiejtette a kocsiból. Imádta, de ehhez abszolút nem volt tehetsége.

Hogy megy neki az unokázás?

Az unokáját imádja!

Zavarta a férjét, hogy a Rózsa Sándor ennyire rányomta bélyegét a karrierjére?

Először igen, aztán kezdte nem zavarni. Rájött, hogy ez hozzátartozik az életéhez. Nem is tudom, ki mondta neki, hogy bármelyik színész a világon boldog lenne, ha egy ilyen szerep ennyire hozzátartozna. Ma már egyáltalán nem zavarja, beletörődött. És végül ­is szidták, szerették, de emlékezetes sorozat volt. Azt szoktam mondani, hogy Sándor már híresebb, mint maga Rózsa Sándor. Ő eljátszott millió szerepet, ezt azért tudják.

Ma már nyilvánvaló, hogy mennyire más karakter.

Így van, ez az életének egy része volt. Én meg vagyok a Veszelka Juliska! Mert ugye az volt benne a szerelme. (nevet)

Nyáron a Zsombói Szabadtéri Színpadon a Csókos asszony című operettben játszik. Mit tud erről?

Sokat nem tudok, de majd megyek vele, ha nem is leszek ott végig. Tavaly nem sikerült, mert unokára vigyáztam, de idén mindenképpen elmegyek.

Klassz volt, hogy egy sajtótájékoztatón ön zongorázott, Sándor énekelt.

Kérték. Nem gond, van közös estünk, sokat szerepelünk együtt. Ez adta magát. Ki kísérje, ha nem én? Milyen közös terveik vannak? Az egész élet egy közös terv, az első perctől kezdve. Konkrét nincs.

Sosem volt B-terve? Mármint Sándorra.

Hogy valaki más? Nem. De neki se.

Nem tudta úgy felbosszantani?

Dehogynem! Borzalmasan. De attól még B-tervem nem volt.

Állítólag ez a siker titka.

Sosem merengtem azon, hogy otthagyom. Dehogy! Pedig voltak és a mai napig vannak körülöttem férfiak. Hiába töltöttem be a hetvenet augusztusban – ami tudom, nem látszik, de az attól még annyi –, még huszonhárom éves hódolóm is van. Ilyen e-mailt kapok: Hogy vagy, szépségem? Na, hagyjál békén! Hogy képzeli? Valószínűleg az a típusú ember lehetek, aki nem a külalakjával hódít, hanem a személyiségével. Nekem eszembe sem jutna felvarratni az arcomat. Azt szoktam mondani, nem vagyok annyira ráncos, de minden egyes meglévő ráncomért megdolgoztam. Úgy gondolom, az ember maradjon önmaga. Vállalja, hogy az idő elmúlik, de persze igyekezzen jól lenni. Mozgok, kertészkedem, mindent csinálok. Azt hiszem, ez belülről fakad, attól, hogy valaki felvarratja magát, nem lesz jobb.

Felmerül a kérdés: Sándor mennyire féltékeny?

Képzelje el, az elején nem volt féltékeny. Akkor élte az életét, gyönyörű színésznők között, meg minden. Aztán, ahogy múlt az idő, egyre féltékenyebb lett. Most is az! Rettentő féltékeny! Jópofa! Várják a nyarat? Nagyon, én már utazom is a Balatonra, Ábrahányhegyre. Ez egy vincellérház egy nagy szőlő közepén. Ott gondozom a kertemet, élvezem a csodálatos kilátást. Az ágyból látom a Balatont. Rengeteg barátom lakik ott, van két zongorám, a ház berendezve, mint otthon. Már megyek is!