Rengeteg érdekes színházi történet van a tarsolyában. Zseniális komikus, míg mesél, mindenki a könnyeit törölgeti a nevetéstől. A Jászai-díjas színművészt kerek évforduló alkalmából köszöntjük.
Nagyon boldog 80. születésnapot kívánok!
Köszönöm! És most ünneplem, hogy hatvan éve léptem először színpadra, és azt is, hogy ötven éve vagyok a Révay utcában.
Kezdjük az elején, a Miskolci Nemzeti Színházban kezdte a pályát.
Akkor Sztankay Pistával úgy éreztük, soha nem tudunk Pestre visszatérni. Aztán kaptunk öt-öt ajánlatot.
Illetve már gyerekként otthon volt a színházban.
Édesapám a Vígszínház orvosa volt. Magánpraxisában egy társalgónyi színész ült a várójában. Latabár Kálmánt mély hipnózissal kezelte. Súlyos cukorbeteg volt, napi öt inzulinnal élt, de ha apám kezelte, elég volt egy is.
A művészi pályám úgy indult, hogy ilyen színészóriások ölében ültem. Ha megkérdezték, mi szeretnék lenni, azt mondtam: Latabár Kálmán! És persze orvos is. Első elemitől kezdve, ha a tanító néni két versszakot adott fel, akkor megtanultam az egész verset. Gondoltam, jó lesz az, ha színész leszek.
Aztán jelentkezett is a Színművészetire.
1957-ben, még az érettségim se volt meg a Kölcseyben. Négyezren jelentkeztünk, száz verset vittem. Básti Lajos megkérdezte: ezt tényleg mind tudja? Tudni tudom, de csak hetven van kidolgozva. Melyiket mondjam? Maga azt választ, amit akar. Ennyire tetszett neki, hogy én nem tíz verssel mentem. Heine Mint egy virágjának két pici versszakát választottam, mondtam, hogy már biztosan nagyon fáradtak. Mire Básti: maga egy humanista felvételiző.
Mi történt aztán?
Kérdeztem, ismerik-e Tóth Árpád egyetlen vidám versét? Egy tanár sem ismerte A holdkóros apród történetét. Mind kíváncsi lett, el is mondtam. Ez volt a harmadik vizsga. Kérdezték, énekelni tud? Nem tudok, de nagyon szeretek. És táncolni? Latabár a példaképem, szeretek. Akkor énekeljen. Egy dalt tudtam, rázendítettem a Jaj, cica eszem azt a csöpp kis szádra. Rátonyi robisan énekeltem, és Latabár keresztlépéseit utánozva táncoltam. Elementáris erővel hatott a tanárokra és a többi felvételizőre. Eltűntek a székek alatt a röhögéstől. Olyat még nem láttak, hogy Rátonyiul énekel, és Latabárul táncol. Gellért Endre egyedül nekem gratulált, és azt mondta: sikerült. Harmadévig nem dolgozhatsz a főiskola mellett. De nekem Szinetár Miklós a legendás Koldusoperában elintézte, hogy játszhassam a Szomorúfőz Valter nevű koldust. Elsőévesként rajta vagyok a plakáton a negyedéves főiskolai hallgató Bordogi Gyulával, Pásztor Erzsivel, Margittai Ágival. Másodévben Ádám Ottónál, Szalámi úr, a hentes szerepét kaptam Heltai Lumpáciusz Vagabunduszában. Nagyon sovány voltam, a Nemzetiből el kellett hozni az összes tömést, hogy kövér hentes lehessek. Életemben színpadon olyan rosszul nem voltam a melegtől, de akkor is boldog voltam! Négy csodás évem volt a főiskolán.
Miskolcról hová került?
Két év után az öt ajánlatból természetesen az Operettszínházat választottam, hogy Latabár lehessek. Ott öt percig tag is voltam. Aláírtam három évet, de a Nemzeti Színház igazgatója, akinek előjoga volt más színházakkal szemben, ahogy megtudta, azonnal igényt tartott rám. Ahogy leértem a bejárathoz, a portás visszaküldött a Szlovák igazgatóhoz, aki közölte: „Ezt az ötperces szerződést fel kell mondani, mert a Nemzeti igényt tart magára”.
Bánta?
Sajnáltam, mert Latabári magaslatokba vágytam, a közönség kedvence akartam lenni. Ehelyett Básti, Bessenyei, Sinkovits, Lukács Margit mellett játszottam epizodistaként hat évig. Nem a semmire vezényeltek oda. Első szerepem a Makrancos hölgyben Gremio, a kérő volt. Negyven évvel később a csodálatos igazgatómnál, Puskás Tamásnál a Makrancos hölgyben a két lány édesapját játszottam.
Ennyire szereti Puskást?
Imádok a Centrálban lenni Puskással, aki örökös taggá nevezett ki. A mi viszonyunk Tamással nem elsősorban igazgató és tag, hanem szinte apa és fia. Amikor szeptemberben a születésnapján felköszöntöttem, úgy köszönte meg: „Gyermeki szeretettel köszönöm, apád!” Ha meglát a folyosón, soha nem mulasztja el, hogy magához öleljen. Annyira jó olyan színházban lenni, ahol mindennap zsúfolásig telt ház előtt játszik a szeretettől átitatott társulat egy olyan rendezővel és igazgatóval, mint Tamás. Mert hát fejétől bűzlik a hal!
Verebély Iván életútja
Születik
1937. december 7-én Budapesten.
1940–50-es évek
Kisgyerekként sok időt tölt a Vígszínházban.
1960–80-ig
Felveszik a Színház és Filmművészeti Főiskolára. Diploma után a Miskolci Nemzeti Színházhoz hívják. Két év múlva a fővárosi Nemzetihez szerződik, öt évre. 1968 óta játszik a Révay utcai teátrumban, ami Vidám Színpad volt, majd Centrál lett, aminek örökös tagja. Jászai Mari-díjat kap.
1980–2000
Rendszeres szereplője a tévés kabaréknak. Megkapja a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét. Kétszer házasodott. Az elsőből egy lánya, a másodikból egy lánya és egy fia születik.
Napjainkban
Dédnagypapa lesz. Játszik a My fair Ladyben és az Illatszertárban
Nagy igazság!
Boldog vagyok, hogy havi 12 előadásban játszom, két darabban is. Abból tíz este a My fair ladyben királynő is lehetek! Királynő szerepem legnehezebb része, hogy méltóságteljesen kell levonulnom a lépcsőn. Lépcsőben még fiatalon sem voltam erős. Egyszer le is estem, aznap bukott királynő voltam!
A magánéletében is sikeres?
Családilag is boldog vagyok, mert a fiam, Marci az RTL egyik főszerkesztője, a lányom, Fanni stylist, a dédunokám a kilencedik évébe lépett, és a karácsonyi Diótörőben 12 előadásban táncol.
A feleségem a József Attila Színház ügyelője. Sikerült az egész családomat megfertőzni. És nagyon büszke vagyok a legnagyobb lányomra, Cosimára is.
Mit jelent önnek az 50?
Ötven éve öltözöm a 104-es öltözőben, ötven éve ugyanazon a széken. Ötven éve jól sikerült a székfoglalóm. Ötven éve „rendelek” ott, mert a hipochonderségem miatt én vagyok a színház műkedvelő orvosa.
